A Magyar Rádió előtt demonstráltak
A "liberális fertőtől" tisztítaná a médiát a Jobbik
Novák Előd (Jobbik) szerint jogos elvárás volt, hogy a médiát "megtisztítsák a liberális fertőtől", a közszolgálati médiumokban is meglévő balliberális túlsúlytól, a Fidesz azonban visszaélt az emberek bizalmával, és hatalma bebetonozására használta fel a médiatörvényt.
2011.01.05 20:13MTIA Jobbik alelnöke erről pártja szerda esti tüntetésén, a Magyar Rádió épülete előtt beszélt. Kifogásolta, hogy a közrádió megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, mivel esti hírműsoraiban a jobbikos megszólalások aránya a 2 százalékot sem érte el az országgyűlési és az önkormányzati választás között eltelt időszakban.
A politikus bírálta a médiatörvényt is, mondván, az a Fidesz túlhatalmát szolgálja azzal, hogy a médiatanácsban kizárólag a nagyobbik kormánypárt által jelölt tagok kaptak helyet. A Fidesz célja az, hogy "igaz szó ne hangozhasson el" - mondta.
A demonstráción - a párt több országgyűlési képviselője mellett - mintegy százötven Jobbik-szimpatizáns vett részt. A rádió főbejárata elé vonulva azt skandálták, hogy "cenzúra, diktatúra!", többen kereplővel és füttyszóval tiltakoztak, mások Orbán Viktor miniszterelnököt szidalmazták.
A Jobbik a tavalyi év utolsó napján hirdetett demonstrációt a Magyar Rádió épülete elé. Novák Előd akkor azt mondta: így fejezik ki szolidaritásukat Bogár Zsolttal és Mong Attilával, a Magyar Rádió reggeli műsorának szerkesztőjével és műsorvezetőjével, akik a december 21-i adásban egy perc csenddel tiltakoztak a médiatörvény elfogadása ellen. (korábban erről itt írtunk)
Hozzátette, hogy a rádiósokkal szemben indított felelősségre vonási eljárás január ötödikén veszi kezdetét.
(korábbi fotó egy Jobbik-tüntetésről)
A szerdán közzétett meghívóban már az állt: a párt a cenzúra és a "médiadiktatúra" ellen tiltakozik rendezvényével.
Előzőleg Mong Attila blogjában azt írta: "semmilyen politikai párt szolidaritásából nem kérünk, különösen egy olyan pártéból nem, amelyik miközben szóban bőszen védi a szabadságot, cselekedeteivel a szabadságot sérti."
Kapcsolódó írások:
- Indul a per: baltával mentek a Jobbik-gyűlésnek a romák
- Jobbik: felháborító, hogy multik az Európai Bizottságnál panaszkodnak Magyarországra
- Jobbik: A leggazdagabbaknak kedvez az egykulcsos adó
- Jobbik: az állam ne vegyen veszteséges kaszinót!
- Jobbik: magukra hagyta a kormány a lakáshiteleseket
- Felfüggesztették a jobbikos Novák Előd mentelmi jogát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


