Igazságtevő János majd megoldja
Kellett visszaszólni: már Sólyom Lászlót is kikezdené Lázár
Lázár János, ha módja lenne rá, megkérdezné Sólyom Lászlótól, hogy miként értékeli saját felelősségét az elmúlt húsz évben kialakult helyzetért.
2010.11.18 08:43NépszabadságA Fidesz frakcióvezetőjével a csütörtöki Népszabadságban jelent meg interjú.
Lázár János ebben azt mondta: bár nagyra tartja Sólyom László köztársasági elnök életművét, de számára elképzelhetetlen, hogy van egy idealizált alkotmány, közben az emberek elszegényednek és elvesztik a bizalmukat a politika iránt, gazdasági és társadalmi csőd felé száguld az ország, de "egyébként az alkotmány rendben van" - sorolta.
Arra a megjegyzésre, hogy Sólyom László már "válaszolt" a kérdésre, amikor azt mondta, hogy az alkotmány soha nem akadályozta a kormányokat abban, hogy fontos társadalmi kérdéseket megoldjanak, Lázár János azt mondta: az AB mint intézmény nem, de az eddigi alkotmány igen.
"Ma Magyarországon, ha azt akarjuk, hogy az ország jó irányba változzon, elengedhetetlen, hogy az emberek igazságérzete ne sérüljön tovább. Az AB, de a legfelkészültebb jogtudós sem hagyhatja figyelmen kívül az igazságot. Nagy baj az, ha egy jogász, alkotmánybíró csak jogot akar szolgáltatni, és nem igazságot" - jelentette ki a frakcióvezető.
Kapcsolódó írások:
- Elkaszálták az Alkotmánybíróságot Lázárék
- Szabad az alkotmánysértés - Lázár még módosítgat a javaslatain
- "Szívből teljesíti kötelességét" - Sólyom Lászlónak járt idén a Szent Márton-díj
- Sólyom: az Ab megszűnik alkotmánybíróságnak lenni
- Gyurcsány levélben panaszkodik Sólyom Lászlónak
- Orbán Viktor Juhász Miklóst jelölte a versenyhivatal elnökének
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 20:00 Netanjahu: a hágai elfogatóparancs egész Izrael ellen irányul
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06