Sólyom júliusban támadott
Orbán Viktor Juhász Miklóst jelölte a versenyhivatal elnökének
Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Miklóst jelölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének.
2010.08.05 17:46MTIA hatályos törvény alapján a GVH elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki - közölte a miniszterelnök sajtóstábja csütörtökön az MTI-vel.
Nagy Zoltán jelenlegi elnök megbízatása november elsején lejár. Az új parlament július elején módosította a versenytörvényt. Nem változott az a szabály, hogy a GVH elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A két elnökhelyettes személyére pedig az elnök tesz javaslatot a miniszterelnöknek, akinek az egyetértése esetén a köztársasági elnök kinevezi az elnökhelyetteseket. Az elnök és az elnökhelyettesek kinevezése 6 évre szólt a régi előírás szerint, ez úgy módosult, hogy az elnök továbbra is 6 évre kap megbízást, de az elnökhelyettesek megbízatása az elnök kinevezési időtartamára szól. Új eleme a törvénynek az, hogy mind az elnököt, mind a két elnökhelyettest a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök felmenti a tisztsége alól. Kikerült a versenytörvényből két korábbi szabály.
Az egyik szerint a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, elnökhelyettesét az elődje megbízatásának lejártát megelőző három hónapon belül meg kell nevezni, valamint a kinevezéséhez szükséges folyamatot az előző kinevezés lejárta előtt egy hónappal be kell fejezni.
A másik hatályon kívül helyezett szabály pedig így szól: a GVH elnökének, valamint elnökhelyetteseinek az e törvény hatálybalépésekor fennálló, határozott időre szóló kinevezését a törvény hatálybalépése nem érinti.
Az új kinevezési, illetve felmentési szabályokat Sólyom László köztársasági elnök még júliusban megtámadta az Alkotmánybíróságnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


