Nyolc bizottság alakul
Nem lesz ellenzéki főpolgármester-helyettes Budapesten
Még nem minden poszt "kelt el", de az biztos, hogy nyolc bizottság alakul, 5-7 tanácsnokot neveznek ki, és nem lesz ellenzéki főpolgármester-helyettes Budapesten - írta szerdai számában a Népszava.
2010.10.13 07:12NépszavaA lap úgy tudja: a fővárosi közgyűlésnek nyolc bizottsága lesz, az elnöki posztokat pedig nagyjából mandátumarányosan osztják el. Az MSZP-hez két testület irányítása kerül, várhatóan négy elnököt ad a Fidesz–KDNP, míg az LMP és a Jobbik egyet-egyet.
A Népszava szerint eddig egyedül az MSZP-nél tudni, hogy Horváth Csaba lesz a frakcióvezető és két helyettese lesz: Trippon Norbert és Tüttő Kata. Az LMP még nem döntött a frakcióvezető személyéről, ahogy a Jobbik és a Fidesz sem.
A Fidesz–KDNP frakciószövetség csütörtökön tart ülést, ahol erről is határoznak. A lap információi szerint a bizottságokat és azok elnökeit, illetve tagjait már a pénteki alakuló közgyűlési ülésen megválasztja a testület, csakúgy, mint a főpolgármester-helyetteseket.
A Magyar Hírlap úgy tudja: a pénteki alakuló ülésen Orbán Viktor is felszólal. A lap a főpolgármester-helyettesekkel kapcsolatban azt írta: eddig György István és Csomós Miklós neve vált hivatalossá, hozzájuk várhatóan Pesti Imre és Bagdy Gábor csatlakozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


