"Mától ismét Budapest a nemzet fővárosa"
Tarlós: Budapest életében új időszámítás kezdődik
Tarlós István azt mondta, hogy Budapest életében új időszámítás kezdődik. A megválasztott főpolgármester a Fidesz-KDNP eredményváró központjában vasárnap az ellenzéknek azt ígérte: emberszámba veszik majd őket.
2010.10.03 22:43MTITarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármestere leszögezte, hogy programját a kormánnyal együttműködve valósítja majd meg. Az ellenzéknek azt üzente, emberszámba veszik őket, ha hajlandóak a város érdekében dolgozni, akkor az együttműködésnek nem lesz akadálya. Úgy fogalmazott: történelmi a pillanat, hiszen Budapestnek 65 éven keresztül baloldali vagy liberális, vagy annak mondott vezetése volt. A főváros szellemisége meg fog változni - hangsúlyozta.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén - Fotó: MTI
Orbán: mától ismét Budapest a nemzet fővárosa
Mától Budapest ismét a nemzet fővárosa - mondta vasárnap késő este Orbán Viktor, aki szerint az emberek az önkormányzati választáson azt nyilvánították ki, hogy helyes irányba fordult az ország szekere. A miniszterelnök szerint 2010 adja meg 1990 értelmét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


