Közel négyszáz képviselői helyet szerzett a Jobbik
Vonának nem Budapest a főváros
A Jobbik három polgármesteri címet és a négy évvel ezelőtti hattal szemben 377 képviselői, illetve közgyűlési mandátumot szerzett a vasárnapi önkormányzati választáson.
2010.10.05 07:03MTIJobbikos polgármester, Fülöp Erik vezetheti a jövőben a mintegy 13 ezer lakosú Tiszavasvárit. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban a párt már a tavaszi országgyűlési választáson is kimagaslóan szerepelt: jelöltje a településen megelőzte a kormánypártokét, a választókerület egészében pedig 33 százalékos eredményével a második helyen végzett.
Vona Gábor vasárnapi sajtótájékoztatóján a Jobbik fővárosának nevezte Tiszavasvárit, ahol a párt - egyetlen településként - közgyűlési többséget is szerzett. Ugyancsak a Jobbik adja vasárnaptól a Hajdú-Bihar megyei Hencida és a vasi Hegyháthodász polgármesterét. Az előbbi településen a hatfős képviselő-testületnek három jobbikos és három független tagja lesz.
A párt a településeken összesen 311 képviselő-testületi mandátumot szerzett, szemben a négy évvel ezelőtti hattal. Erre utalva Szabó Gábor pártigazgató vasárnap este az MTI-nek azt mondta: az önkormányzati választás áttörést jelent a Jobbik számára, hiszen a helyi alapszervezetek és az országgyűlési képviselőcsoport közötti "lépcsőfok" eddig hiányzott a pártból, ám önkormányzati jelenlétükkel ez megváltozik.
A Jobbik - amely eddig a testületek egyikében sem volt jelen - a fővárosi mellett az összes megyei közgyűlésbe képviselőt küldhet, összesen 61-et. A legtöbbet, hetet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, míg Somogyban és Vasban egyetlen jobbikos tagja lesz a megyei közgyűlésnek.
A 23 megyei jogú város közül csak Kecskeméten és Salgótarjánban nem szerzett képviselői helyet a párt, a budapesti kerületek közül pedig egyedül Soroksáron nem lesz jobbikos képviselő, az összes többi kerületben egy-egy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


