Duna tv: Nincs semmilyen szerződés
Szabó László: százmilliókat vihettek ki a Duna Televízióból
Két produkció esetében közvetítő cégeken keresztül több százmillió forint juthatott ki a Duna Televízióból - mondta Szabó László, a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Fidesz által delegált kurátora hétfőn Budapesten.
2010.06.28 16:30MTIKét produkciót nem közvetlenül a gyártó cégektől rendelt meg a Duna Televízió, hanem közvetítői szerepet játszó cégeken keresztül adták tovább a televízió megrendeléseit - ismertette a fideszes kurátor.
A sajtótájékoztatón Szabó László bemutatta azokat az iratokat, amelyek szerinte azt igazolják, hogy az Egy különleges ember című produkció esetében a 162 és fél millió forintos szerződést 48 millióért, a Suli Buli című produkció esetében a 205 milliós szerződést 64 millióért szállította le a gyártó cég.
A szerződéseket Cselényi László írta alá - mondta el Szabó. A Suli Buli produkcióra a referenciával, honlappal nem rendelkező See Walker Television Kft.-vel kötött szerződést a televízió. Az Egy különleges ember nevű tévés műsort pedig a Jade Dragon TV Kft. nevű cég készíti.
Az ügy érdekessége - fűzte hozzá a kurátor -, hogy mindkét cégnek ugyanaz a székhelye, illetve ugyanazzal az ügyvezetővel szerepelnek a cégbírósági nyilvántartásban.
Szabó László szerint a mostani kuratóriumi elnökség nem érdekelt abban, hogy vizsgálatokat folytasson le a gyanús szerződések ügyében, pedig a kuratórium Fidesz és KDNP által delegált tagjai már többször közleményben szólították fel a televízió menedzsmentjét és a felügyelőbizottságot, hogy vizsgálják át a külsős szerződéseket.
A kurátor elmondta, a hétfői kuratóriumi elnökségi ülésen újfent vizsgálatra kéri az elnökséget, a felügyelőbizottságot, illetve a menedzsmentet. Hangsúlyozta: a Hungária Televízió Közalapítványnak a két produkcióval kötött szerződés ügyében az igazságszolgáltatás megfelelő szerveihez kellene fordulnia.
Hozzátette: a Duna Televízió 2009 októberében és novemberében alapított cégekkel kötött további, szintén százmilliós nagyságrendű szerződéseket. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Duna Televízió: nincs szerződése a csatornának közvetítő cégekkel
A Duna Televízió Zrt.-nek semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése - reagált hétfőn rövid közleményben a csatorna szóvivője Szabó Lászlónak, a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Fidesz által delegált tagjának korábbi kijelentésére.
Szabó László hétfőn sajtótájékoztatón ismertette, hogy a televízió két produkció esetében közvetítői szerepet játszó cégeken keresztül adta tovább megrendeléseit, így több százmillió forint juthatott ki a Duna Televízióból.
A Herczeg Dóra által jegyzett közlemény úgy fogalmaz, hogy a Duna Televízió kizárólag produceri irodákkal szerződött konkrét produkciókra "a szinopszisok, a rendezők, szereplők és más alkotók személyének ismeretében."
A sorozatok és az egyes epizódok a szokásos hazai piaci átlagáron készülnek - írták. Szabó László szerint az Egy különleges ember című produkció esetében a 162 és fél millió forintos szerződést 48 millióért, a Suli Buli című produkció esetében a 205 milliós szerződést 64 millióért szállította le a gyártó cég.
A szerződéseket Cselényi László írta alá - mondta el Szabó. A televízió közleménye úgy fogalmaz: "a Szabó kurátor úr által emlegetett hűtlen kezelés minden alapot nélkülöz." A fideszes elnökségi tag korábban azt közölte: a Suli Buli produkcióra a referenciával, honlappal nem rendelkező See Walker Television Kft.-vel kötött szerződést a televízió.
Az Egy különleges ember nevű tévés műsort pedig a Jade Dragon TV Kft. nevű cég készíti. Szabó szerint mindkét cégnek ugyanaz a székhelye, illetve ugyanazzal az ügyvezetővel szerepelnek a cégbírósági nyilvántartásban.
A sajtótájékoztatón Szabó László kitért arra is, hogy a mostani kuratóriumi elnökségnek nem áll érdekében vizsgálatokat lefolytatni a gyanús szerződések ügyében, pedig a kuratórium Fidesz és KDNP által delegált tagjai már többször közleményben szólították fel a televízió menedzsmentjét és a felügyelőbizottságot, hogy vizsgálják át a külsős szerződéseket.
Hangsúlyozta: a Hungária Televízió Közalapítványnak a két produkcióval kötött szerződés ügyében az igazságszolgáltatás megfelelő szerveihez kellene fordulnia.
Hozzátette: a Duna Televízió 2009 októberében és novemberében alapított cégekkel kötött további, szintén százmilliós nagyságrendű szerződéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06