250 milliós mínusz
Duna TV: a tervezettnél kisebb lehet a hiány
Lehet kisebb a Duna Televízió hiánya az idei üzleti tervben szereplő negyedmilliárdos mínusznál - közölte szombaton az MTI-vel Simkó János, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.
2009.03.28 14:42MTITavaly is hasonló mértékű hiányt terveztek, ám végül szolid pluszban zárta a cég 2008-at, ráadásul "év közben is van beavatkozási lehetőség" - jegyezte meg. Annak kapcsán, hogy egy évvel ezelőtt még komoly létszámleépítést kért a kuratórium a menedzsmenttől, amely az idei évre sem kalkulál elbocsátásokkal, Simkó János megemlítette: a Duna Televíziónál jelentős költségmegtakarítások voltak, ráadásul a végkielégítés miatt egy ilyen intézkedés egy-másfél esztendeig több pénzt vinne, mint amennyit hozna.
Pénteken fogadta el nagy többséggel a Duna Televízió idei üzleti tervét a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma; a néhány hete „a nagy lefaragások éveként” beszélt 2009-ről az MTI-nek nyilatkozva Cselényi László, a Duna Televízió elnöke; akkori közlése szerint - 9,5 milliárdos bevétel mellett - így is mintegy 250 milliós mínusszal számolnak az idei évre a tavalyi, pár tízmilliós plusz után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


