Horváth marad az MSZP főpolgármester-jelöltje
Az MSZP kitart Horváth Csaba mellett
Szinte biztos, hogy Horváth Csaba főpolgármester-jelöltet nem léptetik vissza a fővárosi szocialisták - értesült a Népszava.
2010.06.11 07:42NépszavaA lap pénteki számában azt írta: a budapesti MSZP csak abban az esetben sorakozna fel egy pártokhoz közvetlenül nem köthető civil mögé, ha más szervezetekkel közösen indíthatnák a jelöltet az önkormányzati választáson. A lap szerint azonban ez nem valószínű. Bár vannak, aki bíznak abban, hogy az LMP-vel meg lehet állapodni, mások úgy gondolják, Schiffer András viselkedése lehetetlenné teszi az önkormányzati összefogást.
Mások nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a Tisztelet Társaságával sikerül egyezségre jutni, a lap viszont úgy tudja, ez a szervezet önálló főpolgármester-jelöltet kíván állítani. A lap emlékeztet arra is, hogy Horváth az esélyes a leköszönő Burány Sándor fővárosi MSZP-elnök posztjának betöltésére, miután a csütörtökön zárult jelölésben a legtöbben őt ajánlották a posztra.
Kapcsolódó írások:
- Horváth Csaba: Kósa Lajos "hadat üzent" Magyarországnak
- Tarlós: Horváth Csaba akár ingyen sört is ígérhetne
- Horváth Csaba ígérgetés helyett számolni tanuljon meg inkább?
- Horváth Csaba: szó sincs blöffízű kampányfogásról
- Tarlós szerint Horváth Csaba hatalmas összegeket "síbolt ki"
- Fidesz: Horváth Csaba balesetet okozott a fővárosban!
- Lendvai Ildikó és Horváth Csaba is visszaléphet az egyéni jelöltségtől
- Fidesz: Demszky Gábor és Horváth Csaba az első számú felelős
- 40-50 buszjáratot szüntetne meg Horváth Csaba BKV-s javaslata
- Budapesti kormánybiztos lesz Horváth Csaba
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


