Racionalizálás?
40-50 buszjáratot szüntetne meg Horváth Csaba BKV-s javaslata
Bár Horváth Csaba főpolgármester-helyettesként tartott utolsó sajtótájékoztatóján azt mondta, a BKV működésének racionalizálására készített javaslata nem tartalmaz érdemi járatritkítást, a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén kiderült: a politikus 40-50 buszjárat megszüntetését javasolja a közlekedési társaságnak.
2009.11.26 12:40MTIWintermantel Zsolt (Fidesz) kérésére kiosztották a képviselőknek azt a "nem nyilvános" minősítésű dokumentumot, amelyet Horváth Csaba (MSZP) még főpolgármester-helyettesként készíttetett arról, hogyan érhető el forrásmegtakarítás a BKV-nál.
Az ülésen jelen lévő újságíróknak a dokumentum tartalmáról, az egyik, magát megnevezni nem kívánó szakpolitikus elmondta: hárommilliárd forintot úgy takarítanának meg, hogy 2010-ben nem lenne a közlekedési cégnél béremelés, továbbá csökkentenék a dolgozóknak a kollektív szerződésben foglalt juttatásait is; a két intézkedéssel körülbelül 3,2 milliárd forintot lehetne megspórolni Horváth Csaba szerint. További négymilliárd forintot pedig a szállítási teljesítmény 8 százalékos csökkentésével, azaz járatritkítással érhetne el a BKV Horváth Csaba szerint. Ez a szakpolitikus szerint körülbelül 40-50 buszjárat (viszonylat) megszüntetését jelentené, vagyis megszűnne a buszjáratok negyede.
Horváth Csaba november 20-án - főpolgármester-helyettesként tartott utolsó sajtótájékoztatóján - arról beszélt, hogy hétmilliárd forint megtakarítással számol a BKV működése hatékonyságának javítására készíttetett javaslata.
A politikus akkor emlékeztetett rá: szeptember 7-én azt vállalta, hogy három hónapon belül elkészül a BKV, a városháza és a kormány szakembereinek bevonásával az a javaslat, amely képes kivezetni a közlekedési társaságot az adóssághelyzetből. Ez a dokumentum volt a feltétele a 30 milliárd forintos fejlesztési hitel felvételének.
Hozzátette: az anyag nem számol érdemi létszámleépítéssel és érdemi járatritkítással, de növeli a társaság dolgozóinak fizetését. Mint mondta, az anyag 100-200 fős, az adminisztrációt érintő létszámcsökkentést tartalmaz, és közölte, hogy több pénzt kell kapniuk a BKV dolgozóinak, ami az adó- és bérpolitikából, valamint a cafeteria-rendszerből "adódik össze".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


