Kevés idejük marad saját kampányukra?
Lendvai Ildikó és Horváth Csaba is visszaléphet az egyéni jelöltségtől
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Horváth Csaba kormánybiztos várhatóan nem indul egyéniben a tavaszi országgyűlési képviselőválasztáson.
2010.01.11 17:01MTIA fővárosi jelölteket január 21-én Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt mutatja majd be. Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke hétfőn az MTI megkeresésére azt mondta: a párt országos választási bizottsága és a budapesti választási bizottság is azt javasolja, hogy a két politikus lépjen vissza az egyéni jelöltségtől. Indoklásuk szerint az aktuális pártelnök és a főpolgármester-jelölt (aki várhatóan Horváth Csaba lesz) hagyományosan eddig sem indult egyéni választókörzetben, mert kevés idejük marad saját kampányukra.
A fővárosi pártelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a 2006-os választáson Lendvai Ildikóra és Horváth Csabára többen szavaztak egyéniben, mint amennyit leadtak helyben a budapesti listára. Burány Sándor hangsúlyozta: döntés még nem született a javaslatról, a budafoki szervezet szerdán dönt arról, hogy Lendvai Ildikó helyett Szincsák József operaénekest indítja-e.
Hozzátette: január 20-án ül össze a II. kerületi szervezet, arról tanácskoznak, Horváth Csaba helyett Donáth László országgyűlési képviselőt indítsák-e. Burány Sándor arra számít, hogy mindkét helyen jóváhagyják a választási bizottságok javaslatát. A budapesti vezető elmondta: január 21-én hivatalosan is bemutatják jelöltjeiket, a rendezvényen részt vesz Mesterházy Attila.
A Népszabadság online kiadása hétfőn úgy értesült: visszalép az egyéni indulástól Lendvai Ildikó és Horváth Csaba fővárosi ügyekért felelős kormánybiztos. Lendvai Ildikó vezeti az MSZP fővárosi listáját, amelyen Horváth Csaba negyedikként szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


