Ezer alkalom a személyes találkozóra
Nyitrai: 1,7 millió ajánlószelvénynél tart a Fidesz-KDNP
Már 1,7 millió ajánlószelvény van a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjeinek birtokában - közölte Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten
2010.03.02 12:09MTIA Fidesz operatív igazgatója emlékeztetett, a cél a kétmillió ajánlószelvény összegyűjtése. "Itt igazából nem is az ajánlószelvényeknek a számát tartjuk fontosnak, hanem a kétmillió lehetőséget: találkozást a választópolgárokkal" - mondta.
Hozzátette azt is, hogy a cédulákat továbbra is gyűjtik a képviselőjelöltjeik, önkénteseik, aktivistáik. Nyitrai Zsolt felidézte azt a korábbi bejelentését is, hogy március 1-je és április 11-e, vagyis az országgyűlési választás első fordulójának napja között több mint ezer alkalmat teremtenek a személyes találkozásra gyűlések, nagygyűlések, lakossági fórumok, közterületi kitelepülések formájában.
Mint mondta, ezen alkalmakkor országos politikusaik, jelöltjeik, szakértőik tudnak találkozni a választókkal.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben lesz más a kampányuk a március 15-i kampánynyitó után, az operatív igazgató úgy válaszolt: jóval intenzívebb lesz. Közölte azt is, hogy a Fidesz-KDNP kampánya a hatályos szabályoknak meg fog felelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


