Európa Ház, Néprajzi Múzeum
Múzeumi negyedet tervez a Fidesz
Tizenöt éves távlatban Európa Házat, Néprajzi Múzeumot, modern magyar művészeti múzeumot építtetne Tarlós István, a Fidesz leendő főpolgármester-jelöltje a fővárosi Nyugati pályaudvar és környékére.
2010.03.02 07:01NépszabadságA Népszabadság Tarlós István azt mondta: kész költségvetési terveik még nincsenek, de a megaprojektet már az első ciklusban szeretnék elindítani, ha másként nem megy, magántőke bevonásával.
A lap idézi Tarlós Istvánnak az új ciklusra szóló Budapest-programját, amely szerint "a Nyugati pályaudvar eleve kikívánkozik az Eiffel-csarnokból, így maga a csarnok, némiképp a D,Orsay mintájára, kulturális csarnokká alakítva, mintegy bejárati épülete lehetne a múzeumpromenádnak."
Az új negyed összekapcsolódna a Hősök terén található múzeumokkal is.
A koncepcióhoz illik az Európa Ház, amelyben az európai, vagy legalábbis az uniós nemzetek létrehozhatnának egy-egy kis saját kulturális-turisztikai-gasztronómiai centrumot egy helyen, kiállítóteremmel, zeneteremmel, vendéglővel, információs központtal.
Ez Finta József építész ötlete volt - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


