"Horváthcsabai" dicsekvő bejelentések
Fidesz: BKV-támogatás helyett maradt a mellébeszélés, hazudozás
A fővárosi Fidesz képviselőcsoportja szerint kiderült, hogy a BKV-nak korábban beígért kormányzati támogatás nem egyéb, mint mellébeszélés.
2010.03.02 12:05MTITarlós István, az ellenzéki frakcióvezetője kedden azt közölte, a kormány nem tett eleget annak a vállalásának, ami szerint február 15-éig ötmilliárd forint támogatást folyósít a közlekedési cégnek. Mint fogalmazott, a BKV finanszírozása körüli nagy ívű, "horváthcsabai" dicsekvő bejelentések nem jelentenek többet üres mellébeszélésnél, hazudozásnál.
A Tarlós István és helyettese, György István által jegyzett közleményben utal arra, hogy Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ), a főváros költségvetésért felelős főpolgármester-helyettes előző nap az MTI-nek azt mondta, még nem érkezett meg a folyószámlájukra a Horváth Csaba (MSZP) kormánybiztos által február közepén megígért összeg.
Közölték, a Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester, Bajnai Gordon kormányfő és Horváth Csaba által december 16-án aláírt szándéknyilatkozat értelmében az állam vállalta, hogy február 15-ig ötmilliárd forint támogatást folyósít a BKV részére. Ez az összeg azonban március 1-jéig nem érkezett meg a BKV-hoz.
Tarlós István felvetette: hogyan lehet egy szándéknyilatkozatban a következő ciklusra vonatkozóan húszmilliárdos elköteleződést tenni, ha még az erre a ciklusra vállalt kötelezettségeiket sem tartják be a felek? Tarlós István közölte, tiltakoznak amiatt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés március 10-i ülésén az aznapi kormánydöntést követően kapják majd kézbe a kormány és a főváros közötti, a BKV finanszírozására vonatkozó szerződéstervezetet. Jelezte, elfogadhatatlannak tartják a kormányszóvivő "pökhendi és a demokráciát semmibe vevő" bejelentését is, ami szerint a kormány figyelmen kívül fogja hagyni a Fővárosi Közgyűlés - fideszes javaslatra elfogadott - határozatát.
E határozatban azt rögzítették, hogy a főváros nem vállalhat az említett szerződésben teljesítménycsökkentéssel és tarifaemeléssel járó elkötelezettséget.
Mindezek alapján a fővárosi Fidesz-frakció úgy látja: Horváth Csaba főpolgármester-jelölt vezetésével folytatódik a választói akaratot, a demokrácia szabályait és a politikai kultúra elemi feltételeit sem tisztelő MSZP-SZDSZ káosz-kormányzás, aminek a budapestiek érdekében minél előbb véget kell vetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


