Három hónap hosszabítást kapott
Május végéig marad házi őrizetben a BKV-volt vezére
Három hónappal, május 29-ig meghosszabbította a bíróság a BKV volt vezérigazgatójának házi őrizetét - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
2010.03.01 07:21Magyar Nemzet/ ma.huA napilap közlése szerint a bíróság helyt adott a Fővárosi Főügyészség ez irányú pénteki kezdeményezésének. A lap felidézte: a csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsított vezetőt január 26-án vette őrizetbe a rendőrség, miután házkutatást tartottak a BKV budapesti székházában és a lakásán.
A tömegközlekedési cég indokolatlan vállalkozói és megbízási szerződéseinek, valamint tízmilliós végkielégítéseinek ügyében gyanúsítottá vált Antalt három nappal később a Budai Központi Kerületi Bíróság azzal az indokkal helyezte házi őrizetbe, hogy szabadlábon hagyása esetén meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.
Antal Attilát január végén vette őrizetbe a rendőrség. Az ügyészség akkor úgy nyilatkozott, hogy "a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt dr. Sz.né dr. Sz. Eleonóra és társai ellen folyamatban lévő bűnügyben a Fővárosi Főügyészség (...) indítványozta – a nyomozó hatóság előterjesztésében foglaltakkal egyezően, figyelemmel a gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított magatartására - A. Attila gyanúsított házi őrizetének elrendelését a Budai Központi Kerületi Bíróságon".
Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője annyival egészítette ki, hogy Antal Attila részletes gyanúsítotti vallomást tett, együttműködik a bűnüldöző hatóságokkal. A rendőrség azt közölte: a gyanúsított 2007. január 1-je és 2008. április 17. között a BKV vezérigazgatójaként, a társaság veszteséges működése ellenére, vagyonkezelési kötelezettségét súlyosan megszegte azzal, hogy a vállalat nevében szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött. Továbbá megszegte vagyonkezelési kötelezettségét azáltal is, hogy a BKV Zrt. munkavállalói részére indokolatlanul magas összegű végkielégítések kifizetését engedélyezte. A volt BKV-vezérigazgató a gyanúsítás ellen panasszal élt.
Kapcsolódó írások:
- Őrizetbe került egy keszthelyi ügyvédnő
- Megöltek egy idős férfit Nádasdladányban - őrizetben a gyanúsítottak
- Nemzetvédelmi egyetem - a HM cáfolja az őrizetbe vételt és a BKV-s szálat
- Öt évre csökkentették az iráni-amerikai szociológus börtönbüntetését
- Bilincsbe Került Vezetők: Mesterházy is őrizetben
- Nemcsak Hagyóra tett terhelő vallomást Antal és Balogh
- Az ajtók záródnak: Antal Attila házi őrizetbe helyezését indítványozta az ügyészség
- Őrizetbe vették Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06