A magyar elnökség alatt dolgozzák ki a részleteket
Draskovics: külföldről is behajthatók lesznek a bírságok
Magyar kezdeményezésre külföldről is behajthatóak lesznek a közúti szabálysértésekért kiszabott bírságok az Európai Unióban. Ennek feltételeit a tervek szerint a magyar uniós elnökség idején alakítják ki - közölte csütörtökön Draskovics Tibor.
2009.07.16 17:05MTIAz igazságügyi és rendészeti miniszter a következő öt év belbiztonsági és igazságügyi feladataival foglalkozó stockholmi tanácskozás szünetében nyilatkozott telefonon az MTI-nek. Elmondta: a külföldiek által vagy külföldi rendszámú gépjárművel elkövetett szabálysértések ügyében spanyol-belga-magyar munkabizottság alakul. Az EU soros elnökségét 2010 első félévétől 2011 közepéig ellátó három ország szakértői készítik elő a probléma rendezését szolgáló javaslatot.
Az úgynevezett Stockholmi Programról szóló kötetlen találkozón részt vevő miniszter elmondta: "Európában évente egy nagyvárosnyi ember hal meg közlekedési balesetben, a külföldi szabálysértők elleni fellépés pedig szinte valamennyi tagországban gondot okoz." A magyar javaslat központi helyet szán ennek az ügynek a 2014-ig tartó időszak uniós bel- és igazságügyi stratégiájában. A munkát 2011-ben, a magyar EU-elnökség idején fejeznék be egy megállapodással, amely meghatározza az eljárás jogi és technikai részleteit - mondta Draskovics. A Stockholmi Program azokat az intézkedéseket foglalja össze, amelyek a szabadság, biztonság és igazság egységes európai térségének megvalósulását szolgálják.
A program most formálódik, a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács várhatóan az év végén fogadja el - vélekedett a miniszter. Magyarország egy második kezdeményezést is elindít a program kapcsán. "Ahogy az unió képes volt létrehozni az egységes belső piacot és a közös pénzt, ugyanúgy képes lehet létrehozni egy közös térséget, amelyben a törvények megszegése mindenütt ugyanolyan következményekkel jár valamennyi tagország állampolgárainak esetében" - fogalmazott Draskovics.
"Ma még ez nem így van. A tagországok közötti hatósági együttműködés nehézkes, és a rendszerben rengeteg a kiskapu, a kibúvó, amelyeket a törvényszegők kihasználhatnak." Ezeket kell bezárni, megszüntetni. "A megközelítés újszerű, de ez következik az Európai Unió egész fejlődési dinamikájából" - mondta a miniszter, aki szerint sok konkrét lépéssel - például szabályok egységesítésével, informatikai rendszerek kiépítésével, hatóságok közös képzésével - lehet eljutni odáig, hogy az unió területén mindenütt ugyanolyan büntetésre számíthasson, aki valamelyik tagországban vét a törvény ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06