A bírságok felső határa 40 ezer korona is lehet
Októbertől szigorodnak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában
Az új jogszabályok szerint lakott területen majd csak óránkénti 50 kilométeres sebességgel szabad közlekedni, egész évben kötelező lesz a fényszórók használta, összefüggő hó vagy jégtakaró esetén csak téli gumival lehet majd közlekedni.
2008.07.05 17:53MTIVezetés közben és a zebrán átkelve tilos lesz a telefonálás, vagy egyéb, a gyalogos figyelmének elterelésére alkalmas eszköz, így például a sétálómagnó használata és szigorúbbak lesznek a bírságok is. A törvényt a kormánypártok 80 képviselője ellenzéki támogatás nélkül hagyta jóvá. Az új törvény a kerékpárosok számára előírja, hogy lakott területen kívül csakis védősisakban közlekedhetnek, a 15 évnél fiatalabb bringások számára azonban lakott területen is kötelező lesz a sisak. A bírságok felső határa messze felülmúlja az eddigieket.
Az alkoholvizsgálat megtagadásáért 10-től 40 ezer koronáig terjedő bírság szabható ki és mellékbüntetésként egytől öt évig terjedő időszakra bevonhatják a vezetői jogosítványt. Volán mögött ülőre alkoholos befolyásoltságért 7-től 30 ezer koronáig róható ki a bírság és öt évre vonhatják majd be a jogosítvány. Az egyéb bírságok díjszabása sem sokkal alacsonyabb: a megengedett sebességhatár túllépésért 5-től 25 ezer koronáig büntethetik a jármű vezetőjét, de egyes esetekben kötelező közmunkára is ítélhetik a szabálysértőt.
Nem került be a törvénybe a jogszabály tervezetét előterjesztő Robert Kalináknak az az indítványa, amely az autópályák erre alkalmas - kijelölt - szakaszain engedélyezte volna a személygépkocsik óránként 130 kilométer fölötti haladási sebességét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


