Draskovics terrorizmust kiált!
Hisztériakeltés, esetleg a véres valóság: sejtekbe szerveződött a Magyarok Nyilai
A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek a múlt héten leleplezett, az igazságügyi és rendészeti miniszter által terroristának minősített sejtje mellett valószínűleg több hasonló is működhet a Népszabadság információi szerint.
2009.04.16 07:02Népszabadság OnlineValószínűleg olyan konspirált társaságokról lehet szó, amelyek még egymásról sem tudnak - írta aNépszabadság csütörtöki számában.
A lapnak nyilatkozó meg nem nevezett forrás szerint működésük hasonlatos a múlt század első felében tevékenykedő kommunista sejtekéhez: azokat úgy szervezték, hogy a rendszer egészét szinte senki nem látta át, egy-egy aktivista legfeljebb néhány embert ránthatott magával.
Erről hivatalosan senki nem kívánt nyilatkozni, csak annyit tudott meg a Népszabadság, hogy a múlt heti rendőri akciót a tavalyi év elején szocialista politikusok ellen elkövetett támadások lehetséges elkövetői utáni hosszas titkos felderítés alapozta meg.
Arról azonban, hogy valóban lehetnek-e még a szélsőséges szervezethez tartozó újabb csoportok, az illetékesek hallgatnak.
Kapcsolódó írások:
- Ők a támadók, ők a "magyarok": néhány szó a Magyarok Nyilairól
- A Magyarok Nyilai voltak a bombagyárosok?
- A magyarok félnek leginkább a gazdasági válságtól
- Egy 16 éves fiút vertek eszméletlenre - félnek a délvidéki magyarok
- Rendőrségi vizsgálat: "Régen a magyarok karóba húzták a hazaárulókat"
- Magyarellenes incidensek a Vajdaságban: "Magyarországra a magyarokkal!"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


