Zsidóságot gyalázták Tiszaeszláron
Rendőrségi vizsgálat: "Régen a magyarok karóba húzták a hazaárulókat"
Vizsgálatot indított a rendőrség a Népszabadság hétfői számában Uszítás Tiszaeszláron címmel megjelent cikke nyomán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
2009.04.06 13:54MTIA főkapitányság azt vizsgálja, hogy fennállnak-e a büntetőeljárás indításának törvényi feltételei az írás nyomán - mondta Fülöp Gergely. A napilap közlése szerint gyűlöletkeltő, antiszemita kijelentés hangzott el Tiszaeszláron szombaton a Magyar Nemzeti Front (MNF), a magyar gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényén, amelyen Solymosi Eszterre emlékeztek.
Egykor, 1882-ben a 14 éves szolgálólány halálával kapcsolatban a vérvádperben több zsidó embert azzal vádoltak meg, hogy Solymosi Esztert meggyilkolták, vérét rituálisan kifolyatták.
A szombati rendezvényen a Népszabadság beszámolója szerint nyolcvanan vettek részt. Ifjú Schuster Lóránt, az MNF elnöke azt mondta: "Régen a magyarok ácskapoccsal szegezték oda a turbánt az elfogott törökök fejéhez". Majd azt kérdezte: "El tudjátok-e ezt képzelni a kipával?" (A kipa a hagyományos zsidó fejfedő - mutatott rá a lap szerkesztője).
Az összegyűltek a felvetésre hangos igennel feleltek, és a zsidóságot gyalázták - írta az újság. Ifjú Schuster Lóránt ezután azt is mondta: "Régen a magyarok karóba húzták a hazaárulókat". Majd megkérdezte: "El tudjátok-e ezt képzelni Gyurcsány Ferenccel és társaival?". Meg is adta a választ: "Igen" - olvasható a Népszabadság hétfői számában.
Kapcsolódó írások:
- Állítólag halálra kínzott egy zsidó fiatalt - 65 évvel később hazatoloncolhatják Magyarországra
- Elítélték a kaposvári zsidó temető sírjait megrongáló fiatalokat
- Betiltott zsidó szerzők és Britney Spears egy koncerten Budapesten!
- Döbbenet - Zsidóznak Stahl Judit honlapján!
- Zsidó vezetők tiltakoznak: szabadlábon a holokauszt-tagadó püspök!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


