Focival robbantottak volna
Ők a támadók, ők a "magyarok": néhány szó a Magyarok Nyilairól
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szombaton azt a négy férfit, akiknél szerdán robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak a nyomozók.
2009.04.12 14:48MTIA férfiak egyike fel akarta robbantani Ecsődi László szocialista képviselő házát. A gyanúsítottak - a hatóság közlése szerint - a magukat a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezethez tartoznak.
Összeállítás az MTI adatbázisában fellelhető, a szervezet által vállalt támadásokról:
2007. december 11. - Lakásának mélygarázsában négy ismeretlen, fekete ruhát és csuklyát viselő férfi megtámadta Csintalan Sándort, a Hír TV műsorvezetőjét, volt szocialista országgyűlési képviselőt, aki súlyos sérüléseket szenvedett a kezén és a fején. December 16-án Csintalan Sándor megverését a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára. (A szervezet az egyik radikális jobboldali internetes portálon november elején már hallatott magáról, amikor Molotov-koktélos támadásokat vállalt magára két szocialista országgyűlési képviselő háza ellen.
Közülük az egyik, Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő volt, akinek adonyi családi házára október 24-én két Molotov-koktélt dobtak.)
2007. december 16. - Ismeretlenek feltehetően három Molotov-koktélt dobtak Kóka János Normafánál épülő házára. Ugyanazon a hétvégén ismeretlenek rálőttek Hiller István MSZP-alelnök házára is, az épületet két lövés találta el. 2008. február 8. - Gödön, Cegléden, Dunaújvárosban, Kunhegyesen és Rácalmáson összesen öt szocialista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt ismeretlenek. Személyi sérülés nem történt. A támadások elkövetését két nappal később a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára.
A szervezet erről szóló elektronikus üzenetét a Hír TV-nek küldte el. (Az MSZP képviselői közül Dér Zsuzsanna dunaújvárosi lakásának ajtajára dobtak Molotov-koktélt. A gödi Sándor István házára öt Molotov-koktélt dobtak, egyikkel a gázvezeték csonkját vették célba, de az üveg egy bokorba esett és ott okozott tüzet.
A Rácalmáson élő Kálmán András házára két Molotov-koktélt dobtak, de azok nem gyulladtak fel. A kunhegyesi Herbály Imre házára szintén két Molotov-koktélt dobtak, a ceglédi Czinege Imre házán a villanyszekrényt találta el egy Molotov-koktél, de csak a fű gyulladt meg.)
2008. február 11. - A Központi Nyomozó Főügyészség egyesítette a Molotov-koktélos támadások nyomozását a Kóka János SZDSZ-elnök háza elleni és a Hiller István MSZP-alelnök háza elleni támadások nyomozásával. A két esetet terrorcselekménnyé minősítették át.
2008. április 1. - Molotov-koktélt dobtak az újlipótvárosi Hollán Ernő utcai jegyirodára, amely teljesen kiégett. A támadást a magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek feltüntető csoport vállalta magára.
2008. szeptember 3. - Ismeretlen összetételű gyúlékony anyag felhasználásával megrongálták Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter lesencefalui nyaralóját. A nyaraló ajtaján égés nyomát találták; az épületben senki nem tartózkodott. A rongálást a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg vállalta magára.
2009. január. - John Emese szabaddemokrata politikus halálos fenyegetést kapott a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezettől. A politikus az őt ért fenyegetés miatt nem indult el a ferencvárosi időközi választás második fordulójában. 2009. március 6. - Egy szabadszállási telephelyen egy autóbuszban robbanás történt. Ennek következtében fölötte leszakadt a garázstető egy része, amely további hat járművet is megrongált. A kár meghaladja az ötvenmillió forintot. Egy héttel később egy, a Magyar Nemzet online-hoz eljuttatott elektronikus levél szerint a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg áll a buszrobbanás hátterében.
2009. április 10. - Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több politikus ellen is merényletet terveztek annak a csoportnak a tagjai, akiket április 8-án éjjel fogtak el a nyomozók. A miniszter a nyomozás érdekeire hivatkozva arra nem adott választ, hogy pontosan kik voltak a merényletek célpontjai.
2009. április 11. - A Magyar Televízió Híradója azt közölte, hogy két kilogrammnyi TNT robbanóanyag volt belevarrva azokba a futball-labdákba, amelyeket a gyanúsítottak elfogásakor találtak a rendőrök. A közszolgálati televízió információja szerint a "bombagyárosok" két miniszter házánál is robbantani akartak. A műsorban a nevek nem hangzottak el. A rendőrség keresi a csoport ötödik tagját is. Neki sikerült elszaladnia, amikor el akarták fogni a rendőrök.
Kapcsolódó írások:
- A Magyarok Nyilai voltak a bombagyárosok?
- MSZP: a Fidesz megijedt saját kreálmányától, a Jobbiktól
- A Republikon Intézet szerint együttműködik a Fidesz és Jobbik
- Bajnai Gordon otthonánál tiltakozott a Jobbik
- Tüntetett a Jobbik a Parlament előtt
- Reszkessen a hazáruló: a Jobbik előre hozott választást követel
- Medián: a Jobbik erősödik, a Fidesz és az MSZP támogatása nem sokat változott
- A Jobbik visszaállítaná a halálbüntetést!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06