"Nehéz és komoly dillemma volt"
SZDSZ: álljon a szakértői kormány mögé a Fidesz is!
Az SZDSZ elnöke azt kérte hétfőn a Parlamentben a Fidesztől, hogy támogassa a szakértői kormányt, álljon mögé, mert ez ma Magyarország érdeke.
2009.03.30 13:56MTIFodor Gábor napirend előtti felszólalásában azt mondta, épp ideje volt lezárni ezt az időszakot.
"Nehéz és komoly dilemma volt" - mondta.
Mindenki, aki különböző álláspontot képviselt az SZDSZ-en belül, az becsülettel tette - jelentette ki utalva arra, hogy Bajnai kormányfői jelölését az SZDSZ ügyvivői testületén belül többen nem támogatták. A liberális politikus több olyan érvet sorolt fel, amely miatt végül úgy döntöttek, meg kell adni az esélyt, hogy minél előbb cselekvőképes kormánya legyen az országnak.
Az általuk megismert program reformprogram, a Reformszövetség elképzelésein alapul, amelynek segítségével kezelni lehet a válságot - jegyezte meg, fontosnak nevezve azt is, hogy egy párton kívüli szakember vezesse a kabinetet, s a felelős posztokon párton kívüli szakemberek álljanak. Nem lehet megengedni, hogy az elkövetkező hónapokban vergődjön Magyarország - hangoztatta az SZDSZ elnöke.
Újból kiemelte: az SZDSZ nem kíván részt venni egy koalíciós kormányban, mert, mint mondta, a döntéseiket nem az motiválja, hogy minisztereket, államtitkárokat adjanak az új kormányba. Navracsics Tiborhoz (Fidesz) intézve szavait azt mondta: nem lehet egy demokráciában úgy élni, hogy "a pillanatnyi népszerűségi mutatók alapján választásokat tartsunk, vagy ne tartsunk választásokat".
A liberális politikus arra kérte a Fideszt és a KDNP-t, hogy támogassák a szakértői válságkezelő kormányt. Fodor Gábor napirend előtti felszólalására a kormány részéről senki nem kívánt reagálni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


