"A megoldás Magyarország erősségét bizonyítja"
Fodor: a felfokozott izgalom természetes egy demokráciában
A felfokozott izgalom egy ilyen helyzetben, amikor a miniszterelnök távozik és hamarosan egy új kerül a helyére, természetes egy demokráciában - mondta az Ellenzéki Kerekasztal 20. születésnapi rendezvényén a fővárosi Erzsébet téri Gödör Klubban Fodor Gábor.
2009.03.28 17:43MTIA szabad demokraták elnöke megjegyezte: a kialakult helyzetet is meg fogják oldani. Habár annak még nem látszik a vége, de a megoldás véleménye szerint Magyarország erősségét fogja bizonyítani.
A rendszerváltást és az Ellenzéki Kerekasztal működését Fodor Gábor az elmúlt két évtized legnagyszerűbb pillanataiként jellemezte. Megjegyezte, az igaz, hogy sok mai vita is onnan eredeztethető, de a piacgazdaság és a demokrácia akkor jött létre Magyarországon. Az Ellenzéki Kerekasztal egyik legnagyobb érdemeként azt emelte ki, hogy az ellenzék egységesen tudott fellépni a pártállammal szemben. A húsz évvel ezelőtti és a jelenlegi helyzetet összehasonlítva azt mondta, volt közös jövőkép: demokráciát és korlátok nélküli szabad választásokat akartak.
Hozzátette: ma ez a jövőkép széttöredezettebbnek látszik. Kiemelte, hogy akkor hihetetlen erővel volt jelen az együttműködés képessége, míg ma az együttműködés-képtelenség a jellemző. Beszéde végén azt mondta, hogy ma Magyarországon a demokrácia és a piacgazdaság erős, a politikai kultúra gyenge és ezen kell változtatni. A rendezvényen felszólalt Bozóki András történész is, aki azt mondta, hogy húsz évvel ezelőtt az ellenzék stratégiája nem a hatalomban való részvétel elérésére irányult, hanem az első szabad választásokig vezető út megtalálása volt. Megjegyezte, hogy a rendszerváltozás idején azért nem alakult ki forradalmi helyzet Magyarországon, mert sem az ellenzék, sem az állampárt nem akarta megismételni 1956-ot. Bozóki András úgy fogalmazott: a szabadság vágya mellé felsorakozott az erőszakmentesség is, az ellenzéknek sem szándéka, sem lehetősége nem volt arra, hogy radikalizálja a tömegeket.
Ezt követően az egykori Ellenzéki Kerekasztal mintájára Mink András történész vezetésével a pulpituson elhelyezett asztalhoz ült a jelenleg az MSZP padsoraiban helyet foglaló Mécs Imre, az egykori MDF-es Kónya Imre és a két jelenleg is szabad demokrata képviselő, Magyar Bálint és Pető Iván.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


