Sokkal határozottabb program kell
Fodor: a Gyurcsány-csomag kevés
Az SZDSZ elnöke nem tart attól, hogy sok szavazójuk pártol át az MDF-hez azért, mert annak választási listáját Bokros Lajos vezeti. Fodor Gábor az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva megismételte: a kormány válságkezelő csomagjánál sokkal határozottabb program kell, olyan, mint a Reformszövetségé.
2009.03.18 11:25MR1- KossuthA március 15-i rendőri fellépésről úgy vélte, érzékelhető a rendőrség igyekezete, hogy jól használja a jogszabályokat, de becsúsztak hibák.
Rendkívüli az érdeklődés az SZDSZ EP-kampánya iránt, amelynek célja első lépcsőben a bizonytalanok elérése – mondta Fodor Gábor az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A liberális párt elnöke nem tart attól, hogy sok szavazójuk átpártol majd az MDF-hez, mert annak választási listáját Bokros Lajos vezeti, de attól igen, hogy kevesen fognak elmenni szavazni az Európai Parlamenti választásokon. Szerinte pártja nem mulasztott azzal, hogy nem ők találtak rá a volt pénzügyminiszterre, rá ugyanis itthon van szükség.
A március 15-i rendőri fellépésről Fodor azt mondta, rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyekkel tenni lehet a gyűlöletbeszéd, az agresszió ellen, úgy tűnik, a rendőrség igyekszik is ezekkel egyre professzionálisabban élni, de a vasárnapi eseménynek is igazolták, hogy a gyakorlatban becsúsznak hibák, egy-egy transzparensért, bekiabálásáért ugyanis nem lehet elvinni embereket, ez túlzott fellépést jelent. Hogy a mostani szabályozás jó-e, még nem tudni, azt az alkalmazás és az idő dönti majd el, de az biztos, mondja Fodor, hogy a most tapasztalt hibák miatt nem kellene rögtön törvényt módosítani.
A politikus úgy látja, nagy hiba lenne, ha a két nagy párt elbuktatná a Reformszövetség javaslatát, ez ugyanis egy olyan civil kezdeményezés, ami nem presztízskérdés, ami mögé oda lehet és oda is kellene állniuk a pártoknak.
Az biztos, hogy a Gyurcsány-csomag kevés az SZDSZ-nek, a párt úgy látja, a változáshoz sokkal bátrabb, komolyabb kezdeményezés kell – hangsúlyozta Fodor, aki nem lát alternatívát a Reformszövetség kezdeményezésével szemben, a Gyurcsány-csomagról ezért nem is folyik egyeztetés az MSZP és az SZDSZ között.
Kapcsolódó írások:
- Fodor: súlyosabb a társadalmi válság, mint a gazdasági
- Fodor Gábor Magyarország sokszínűségére hívta fel a figyelmet
- Fodor: a frakciók támogassák a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét
- Fodor: nem fordulhat elő újra az, ami a tavalyi népszavazáskor megtörtént
- Fodor kérlelte Sólyom Lászlót
- Fodor: elfogadhatatlan, ami Tatárszentgyörgyön történt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06