Rászorulók, a leszakadók, a hátrányos helyzetűek
Górcső alatt a reformok kudarca az MSZP-nél
A gazdasági válság miatt szükséges átalakításoknál következetesen szem előtt kell tartani a rászorulók, a leszakadók, a hátrányos helyzetűek érdekeit és teherbíró képességét. Elsősorban erről szól az MSZP hét végi kongresszusa elé kerülő állásfoglalás-tervezet - írta a hétfői Népszava.
2009.03.16 07:16MTIA lap szerint a dokumentum bírálja az ellenzék egyes pártjait, amelyek populista politikájukkal átmenetileg megakadályozták a reformokat. A Szekeres Imre elnökhelyettes által jegyzett, a küldötteknek már megküldött dokumentum a Népszava értesülései szerint arra figyelmeztet, hogy a gazdasági válság miatt kialakult helyzetben különösen fontos a baloldali értékek érvényesítése: elsősorban a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a hátrányokat szenvedők segítése.
A 2006-ban megalakult Gyurcsány-kormány eddigi tevékenységét elemezve a dokumentum arra a következtetése jut, hogy a kabinet fejlesztéscentrikus progresszív politikája a vártnál súlyosabb akadályokba ütközött. „Részben az ellenzék nagyobb részének felelőtlen politizálása, részben a kényszertakarékosság és a reformok időbeli egybeesése, részben saját hibáink miatt nem sikerült hozzá kellő társadalmi támogatást szerezni” - fogalmaz a tervezet a lap szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


