A többség inkább Orbán Viktorban bízna
Mélyül a válság, kiábrándultak az emberek
A közvélemény egyre borúsabban vélekedik a pénzügyi-gazdasági válságról, és egyre kiábrándultabban fogadja a politikusok és gazdasági szakértők megoldási javaslatait - derül ki a Népszabadság közölte Medián-felmérésből
2009.03.13 06:38NépszabadságEgyre jobban aggasztja a pénzügyi válság a magyar közvéleményt és egyre kiábrándultabbak vagyunk a politikusok intézkedései láttán - áll a Medián március 9-én készített felmérésében.
A megkérdezettek 70 százaléka szerint több mint egy évig tart majd a válság. A válaszadók 60 százaléka azt nyilatkozta, nem képzelte, hogy a válság ennyire fogja érinteni őket.
Legtöbben, 51 százalék a Fidesz válságkezelő elgondolásait tartják jónak, de még azok is csak közepes osztályzatot kaptak. A kormány és a Reformszövetség javaslata is csak elégségest produkált.
A Fidesz szavazói jóval nagyobb arányban ismerik pártjuk javaslatait, mint a szocialista szavazók a kormány csomagját. A válság kezelésére nem tartja alkalmasnak a többség Gyurcsány Ferencet (26 pont), vagy Bokros Lajost (24 pont), szerintük inkább Orbán Viktor (38 pont) a hiteles és legalkalmasabb politikus a feladatra.
Az adócsökkentés mellett volt a válaszadók 46 százaléka, egyébként a kormány terveiből minden, az adóterhek csökkentésével, a foglalkoztatás bővítésével és a vagyonosok megadóztatásával járó tervezetet a többség támogatja, ezzel szemben az áfa emelését már nem. A relatív többség azonban úgy tartja, hogy hiába valósulnának meg a javaslatok, érdemi változás nem történne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


