A BKV vezérigazgatója továbbra is Audival jár
Készül a BKV hosszú távú finanszírozási stratégiája
A BKV hosszú távú finanszírozási stratégiája kidolgozási folyamatának első ütemével összefüggő kérdésekről zajlott csütörtökön széles körű szakmai egyeztetés a Városházán - tudta meg az MTI az ülés résztvevőitől.
2008.12.11 14:10MTITájékoztatásuk szerint az unió bankjának, az EIB-nek az elvárása alapján ki kell dolgozni a BKV, illetve a fővárosi tömegközlekedés hosszú távú finanszírozási stratégiáját. A fővárosi önkormányzat által ez ügyben kiírt közbeszerzést a Boston Consulting Group (BCG) nyerte, amelynek jövő év június végéig kell elkészítenie - több mint 200 millió forintért - a tanulmányt.
A megbeszélésen a BCG státuszjelentést, tájékoztatást adott a BKV helyzetével, finanszírozásával, költséghatékonyságával összefüggő pillanatnyi helyzetről, és egyidejűleg nemzetközi kitekintést is tett. A BCG a helyzetfeltáró munka keretében interjúkat készített a kérdéskör szakértőivel, például a BKV korábbi és jelenlegi vezérigazgatójával, valamint Atkári János korábbi főpolgármester-helyettessel is. A stratégiakészítés most kezdődő, második ütemében már konkrét javaslatokat tesz a BCG arra, hogy mit kellene változtatni a finanszírozáson a BKV belső struktúráján, a főváros megrendelői szerepén, a menetrenden vagy a tarifákon.
Az ülésen Kocsis István, a BKV vezérigazgatója is pozitívan nyilatkozott a BCG tevékenységéről, és úgy vélte, hogy vannak olyan elemei az előterjesztett anyagnak, amelyek az általa szorgalmazott, holdingszerű BKV-struktúra kialakításánál hasznosak lehetnek.
Az MTI városházi tudósítójának személyes észlelése szerint a vezérigazgató ugyanazzal a rendszámú Audi A6-os gépkocsival érkezett a tárgyalásra, mint amivel az elmúlt hónapokban is járt. Kocsis István december 8-ai keltezésű levelében arról tájékoztatta Demszky Gábort, hogy felvetésére megszüntette a szóban forgó autó bérletét. "A mai naptól a saját gépkocsimat használom mindaddig, míg a BKV nyereséges nem lesz. Így a munkaköri feladataim ellátásához is a saját autómat veszem igénybe, amihez nem kérek a BKV-tól sem biztosítást, sem karbantartást, sem benzinellátást" - rögzíti a főpolgármesterhez írt levelében a vezérigazgató.
Demszky Gábor a múlt héten vetette fel, hogy nem szerencsés dolog, ha egy veszteséges cég vezérigazgatója ilyen kategóriájú autót használ. Kifogásolta a felső kategóriás jármű bérlését Tarlós István Fidesz-frakcióvezető is. A főpolgármester december 8-án az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte a vezérigazgató döntését, a gépkocsibérlet megszüntetését.
Kapcsolódó írások:
- BKV: Nincs döntés a jövő évi tarifákról
- Demszky Gábor üdvözli, hogy a BKV-vezérigazgató lemondott az Audijáról
- Vitézy: hozza nyilvánosságra a BKV az autóbérléssel kapcsolatos szerződéseket
- A mobiltelefonos BKV-jegyvásárlásról tárgyalt a Főpolgármesteri Kabinet
- Lépnie kell a fővárosnak és a BKV-nak az ellenőrök viselkedésével kapcsolatosan
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


