A 6-os busz helyett 6-os Audival furikázik Kocsis
Vitézy: hozza nyilvánosságra a BKV az autóbérléssel kapcsolatos szerződéseket
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Vállalat KV felügyelőbizottságának (fb) tagja kezdeményezi, hogy a cég hozza nyilvánosságra az autóbérlésekről szóló összes szerződését.
2008.12.08 14:31MTIA fb-tag hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy erre azért volna szükség, mert még most sem világos, kitől, mennyiért bérlik többek között azt a - sajtóértesülések szerint - mintegy 20 millió forint értékű gépkocsit, amelyet jelenleg Kocsis István vezérigazgató használ.
"Meg kell vizsgálni, hogy milyen módon, és a közbeszerzés szabályait mennyire betartva jutottak hozzá ehhez a gépkocsihoz, vagy ha több van, akkor gépkocsikhoz" - mondta Vitézy Dávid.
A Index internetes újság pénteken hozta nyilvánosságra, hogy a BKV vadonatúj, nagyjából húszmillió forint értékű, felső kategóriás Audi A6-os luxusautót bérelt a közlekedési vállalat vezérigazgatójának. A hír megjelenése után Demszky Gábor főpolgármester levélben szólította fel önmérsékletre - a főváros tulajdonában lévő - vállalat vezetőjét.
Az MTI a közlekedési vállalat belső ügyeit jól ismerő forrásból úgy értesült, hogy az autót eredetileg nem Kocsis Istvánnak, hanem - a vezérigazgató kinevezése után alkalmazott - Molnár László gazdasági tanácsadónak bérelték.
Vadonatúj autót, egy négykerék meghajtású Volskwagen Passat gépjárművet kap használatba a BKV-tól Pásztor Erzsébetet kommunikációs igazgató is, aki szintén az új vezérigazgató kinevezése után került a vállalathoz - tette hozzá a forrás.
Vitézy Dávid szerint Kocsis István egy Volskwagen Phaeton típusú autót használt a megválasztása után egy rövid ideig, csak később ült át az Audiba.
Az MTI információit a BKV még nem erősítette meg, későbbre ígértek közlést ezzel kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


