Kocsis szerint minden szakszerűen történt
Demszky Gábor üdvözli, hogy a BKV-vezérigazgató lemondott az Audijáról
Demszky Gábor üdvözli, hogy felvetését megfogadva a BKV vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondta a cég által bérelt, személyi használatú Audi A6-os luxus gépkocsijának a bérletét. A főpolgármester kedden nyilatkozott erről az MTI-nek.
2008.12.09 19:07MTIDemszky Gábor hangsúlyozta: Kocsis István vezérigazgató bölcs döntést hozott, amikor kezdeményezésére megszüntette ennek a gépkocsinak a bérletét. Hozzátette, azt reméli, hogy a vezérigazgatónak sikerül elérnie a célját és nyereségessé teszi a BKV-t. "Ezzel az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem"- szögezte le.
Kocsis István a főpolgármesterhez írt levelében közölte, hogy a tulajdonos kívánságát tiszteletben tartja. Megjegyezte, hogy az adott gépkocsi bérléséhez alapul szolgáló ár 8 millió forinttal alacsonyabb annál, mint ami a sajtóban megjelent. A vezérigazgató kifejtette, hogy a cégautót munkaszerződésének megfelelően teljesen szabályosan kapta. Az autóhasználat éppúgy a vezérigazgatói javadalmazás része, a foglalkoztatás feltétele, mint az alapbér - jegyezte meg.
A vezérigazgató azt írta: javadalmazásának kialakításánál biztosan figyelemmel voltak arra, hogy a BKV gazdálkodásának a rendbetétele megfelelő tapasztalattal rendelkező vezetőt igényel, aki minden szakmai tudásával azon van, hogy a BKV helyzetét jobbítsa és az utasok érdekeit maximálisan szem előtt tartsa.
"Félpénzen" biztosan számos önjelölt vállalta volna ezt a feladatot" - fűzte hozzá. Kocsis István tudatja, hogy az Audi gépkocsi bérletét megszüntette, s keddtől a saját gépkocsiját használja mindaddig, míg a BKV nem lesz nyereséges. Így munkaköri feladatainak ellátásához is saját autóját veszi igénybe, ehhez nem kér a BKV-tól sem biztosítást, sem karbantartást, sem benzinellátást.
Megjegyzi azt is, hogy levelét nyilvánosságra kívánja hozni a BKV honlapján, mivel az elmúlt napokban a média és a politika többet foglalkozott ezzel a kérdéssel, mint a BKV-nál az elmúlt három hónap alatt elért eredményekkel. Demszky Gábor a múlt héten szólította fel önmérsékletre a BKV vezérigazgatóját, akinek lapértesülések szerint nagyjából 20 millió forint értékű, felső kategóriás Audi A6-os luxusautót bérelt a BKV.
A főpolgármester a vezérigazgatónak címzett levelében azt írta, hogy egy BKV-hoz hasonló költségvetésű magáncég első emberének valóban járna egy hasonló, vagy még jobb szolgálati autó, a közlekedési vállalat azonban közpénzekből gazdálkodik és nehéz anyagi helyzetben van. A főpolgármester megjegyezte, hogy az egyre drágább jegyet váltó utasoknak "nehéz lenne elmagyarázni, miért jár drága, új autóval a BKV vezetője".
A BKV szóvivője, Szilágyi Károly a kocsi bérlésről azt nyilatkozta a sajtóban: "nagyon sokat lendíthet az ügymeneten, hogy (a vezérigazgató) el tud jutni azokra a helyszínekre, ahol neki dolga van, és abban az ügyben tárgyal, hogy a BKV-nak stabilabb legyen a finanszírozása".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


