Több száz peres eljárást függesztettek már fel
Kétszázötven parkolási ügy vár az Ab döntésére
Hétfőn kezd el foglalkozni az Alkotmánybíróság azzal a jogszabály-módosítással, amely kimondja: a parkolási díjtartozások miatt indult bírósági eljárásokban egy éven túl meg kell szüntetni a pereket.
2008.11.23 09:55MTIAz Országgyűlés június 9-én fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyek alapján június 19-étől az egy éven túli parkolási díj meg nem fizetéseit a bíróságok nem tárgyalhatják, a folyamatban lévő pereket pedig megszüntetik.
A testület tájékoztatása szerint az elmúlt hónapokban mintegy kétszázötven indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz bíróságoktól, ügyvédektől, magánszemélyektől, valamint parkolási cégektől.
A legtöbb indítvány a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól érkezett a bírákhoz, volt olyan bírónő, aki egymaga 67 ügyet függesztett fel a törvénymódosítás miatt.
Az Ab szerint június óta már több száz peres eljárást függesztettek fel a budapesti székhelyű bíróságokon kívül többek között a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, a Debreceni Városi Bíróságon és a Budaörsi Bíróságon is.
Az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján a bíró - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett - az Ab eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli.
Az érintett peres ügyekben eljáró bírák szerint a rendelkezés visszamenőleges hatályú, vagyis a jogszabály kihirdetése előtti időkre való alkalmazása aggályokat vet fel.
Az 51 parkolócéget, köztük a legnagyobb önkormányzati cégeket tömörítő Magyar Parkolási Szövetség (Hungaropark) ugyancsak a testülethez fordult a jogszabálymódosítás miatt.
Tóth József, a szervezet elnöke szerint országosan több milliárd forintos kára származna a parkolócégeknek és az önkormányzatoknak abból, ha továbbra is hatályban maradna a módosított jogszabály.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


