Közlekedési kérdések az FK előtt
Újabb városrészeken kell majd fizetni a parkolásért
Több kerület kezdeményezésére újabb városrészeken is fizetni kell majd a parkolásért, ha a Főpolgármesteri Kabinet által ebben támogatott javaslatokat a hónap végén a Fővárosi Közgyűlés is elfogadja - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója.
2008.09.17 18:03MTINyáry Krisztián tájékoztatása szerint a II., a III:, a IX. és a XXI. kerület kezdeményezte azt, hogy újabb utcákon szedhessen parkolási díjat. Az igazgató közölte, hogy a városvezetés zöld utat adott Budapest teherforgalmi stratégiájának közgyűlési tárgyalásához is. Ennek egyik fontos eleme, hogy az M0-ás körgyűrű keleti szakasza és az északi Duna-híd átadása után, januártól jelentősen korlátoznák a teherautók átmenő forgalmát a fővárosban.
A kabinetülés résztvevőitől, köztük Steiner Pál MSZP-frakcióvezetőtől az MTI megtudta azt is, hogy a fővárosi önkormányzat vagyonrendeletének módosítási javaslatát átdolgozásra levették a napirendről. Az anyagot a közigazgatási hivatal törvényességi jelzése alapján dolgozzák át. Lekerült a napirendről az önkormányzat hároméves útfelújítási programja és az 1-es villamos vonalának meghosszabbításával foglalkozó javaslat is. Mindkét kérdésben a finanszírozásai háttér vár még tisztázásra - jegyezte meg a frakcióvezető.
Az MTI információi szerint Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes visszavonta a Rác fürdőtől a Gellért hegyig tervezett sikló építésével kapcsolatos előterjesztését. A 2004 óta húzódó beruházáshoz a múlt év szeptemberéig kellett volna beszerezni az építési engedélyt. Foglalkozott a városvezetés azzal a pénzügyminisztériumi jelzéssel is, miszerint a fővárosi önkormányzat több cége nem tett eleget a közszolgáltató adatszolgáltatási kötelezettségének.
A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft., az önkormányzat ingatlankezelő, valamint vagyonkezelő részvénytársasága és a Parking Kft. az adatszolgáltatás helyett ügyvédi véleményt kért arról, vonatkozik-e rájuk ez az előírás. A kabinet ülésén az érintett főpolgármester-helyettesek feladatként kapták, hogy rendezzék a cégek adatszolgáltatását. Steiner Pál megjegyezte: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes közölte, nem volt tudomása arról, hogy az irányítása alá tartozó cégek nem teljesítették kötelességüket. Jelezte, hogy intézkedik ez ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


