Döbbenet: parkoló díj éjszaka is?
Este 11 óráig kellene fizetni a parkolásért Terézvárosban
Terézváros önkormányzata este 11 óráig tolná ki a fizető parkolási időszakot a kerület egy részében és a parkolási díjak emelését is kérte a fővárosi közgyűléstől - mondta Bajor Zoltán alpolgármester.
2008.09.25 09:02MTIA képviselő-testület döntése értelmében kérték a fővárosi önkormányzatot, hogy változtassák meg a parkolási rendeletet úgy, hogy lehetővé váljon a fizetős parkolási időszak este 11 óráig való kitolása a Teréz körút, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Király utca által határolt területen.
A tájékoztatás szerint a parkolási idő kitolása mellett kérték a tarifák emelését is; a jelenleginél egy kategóriával feljebb lévő díjzónába kérik a terület átsorolását.
Bajor Zoltán a döntést azzal indokolta, hogy a területen parkoló autókat a parkolóházakba próbálják bekényszeríteni úgy, hogy olcsóbbá teszik a parkolóházakban történő parkírozást.
E mellett az egyébként ingyenesen parkoló helyi lakosok is panaszkodtak a sok autó miatt. Az ügy szerepel a fővárosi közgyűlés csütörtöki napirendjén.
A kerület és a főváros között folyó egyeztetések miatt az alpolgármester nem tudott nyilatkozni arról, hogy elfogadja-e a közgyűlés a díjemelésről, és a parkolási idő kitolásáról szóló javaslatukat.
Kapcsolódó írások:
- Nyilvános, hogy mire fordítják a parkolási díjakat
- Újabb városrészeken kell majd fizetni a parkolásért
- Véget nem érő parkolási perek
- Eddig kétszáz bírósági parkolási ügyben fordultak az Ab-hez
- Lehetővé vált a mobil parkolás már Szombathelyen is
- Szombaton fizetni kell a parkolásért Budapesten
- Már a legkisebb városban is fizetős a parkolás
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06