Kölcségcsökkentés MDF módra
Pettkó András: Tudunk jobbat
A kormány azzal tud hatékony és hosszú távú költségcsökkentő intézkedéseket hozni, ha növeli az informatikai fejlesztésekre szánt összegeket - írja Pettkó András országgyűlési képviselő közleményében.
2008.11.15 11:00ma.huEzért az MDF további források bevonását sürgeti az elektronikus kormányzati rendszer fejlesztésére, valamint azt, hogy az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program, illetve az Informatikai Közháló Program működtetésére legalább a tavalyi évivel azonos összeget fordítsák. Az MDF számára elfogadhatatlan, hogy miközben a kormány látványkonferenciákon szóvirágokkal kápráztatja a közönséget, a valóságban döntéseivel hátráltatja a reformokat.
A közigazgatás modernizációját szolgáló Elektronikus Közigazgatás Operatív Program, valamint az Államreform Operatív Program keretösszegének átcsoportosítását és csökkentését tervezik, az Informatikai Közháló Program működtetésére, amely 7268 végponton biztosít szélessávú internet szolgáltatást az összes közoktatási intézmény, mintegy 600 önkormányzat, több száz kiskönyvtár és művelődési ház számára, kb. egyharmaddal, mintegy 1,3 milliárd forinttal terveznek kevesebb forrást biztosítani a jövő évben. Ezekkel a látszatmegoldásokkal a kormány nem érhet célt, hiszen a mai fejlesztéseken elspórolt forintokat holnap működési többletköltségként kell majd megfizetni. A kormány úgy viszonyul a közigazgatáshoz, mint az a gazda, aki a gyümölcsfáját minden évben csak metszegeti, de nem fordít időt és pénzt a gondozására, aztán csodálkozik, hogy az ő gyümölcstermése nem olyan szép és bőséges, mint a szomszédé.
Az MDF javaslata, hogy a kormány felejtse el a metszőollót és a jövőbeni eredmények érdekében fejleszteni kezdjen. A közigazgatási reform folytatása ma egyet jelent a kormányzati informatikai fejlesztések kiemelt támogatásával, ami az államigazgatás takarékosabb és ésszerűbb gazdálkodását fogja szolgálni és valóságos hosszú távú költségcsökkentést eredményez a költségvetés és az állampolgárok érdekében
Kapcsolódó írások:
- Újabb MDF-es leszámolás készül?
- A KDNP, az SZDSZ és az MDF nem támogatja a módosításokat
- Az MSZP és az SZDSZ támogatja, a Fidesznek, a KDNP-nek és az MDF-nek aggályai vannak
- Bíróságon az MDF-es tisztújítás ügye
- Csányi: nem romlott meg a kapcsolatom az MDF-fel
- Dávid Ibolya: A résztvevők kétharmada az MDF-fel értett egyet
- Dávid Ibolya: az MDF egyéves válságkezelési programot javasol
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06