Sorozatos szabálytalanságok
Bíróságon az MDF-es tisztújítás ügye
Keresetlevél érkezett a Fővárosi Bírósághoz, amelynek szerzői az MDF szeptember 27-én lezajlott, a párton belül botrányoktól övezett tisztújítását támadják - írta a keddi Magyar Nemzet.
2008.10.28 07:55Magyar NemzetA lap úgy értesült, hogy a dokumentum szerzői sorozatos szabálytalanságokra, a Dávid Ibolya-féle pártvezetés jogszerűtlen lépéseire hívták fel a figyelmet. Ha a bíróság megállapítja a szabálytalanságokat, akár megismételt tisztújítás is következhet - olvasható a cikkben.
A beadvány szerint például Katona Kálmán, az Országos Választmány akkori elnöke jogszerűtlenül járt el, amikor hét, a tisztújításon való részvételre jogosult delegált mandátumát visszautasította. A dokumentum arra is kitér, hogy a megyei tisztújítások nyár közepi lezárulta után Dávid Ibolya - elnöki hatáskörben, egyelőre nem ismert jogi aggályok miatt - három megyében megismételtette a procedúrát.
A bíróság részére címzett anyag szerzői azt kérik, vizsgálják felül a tisztújítás jogszerűségét, s ha törvénytelenséget tapasztalnak, semmisítsék meg annak eredményét. Az anyag szerzői egyúttal ügyészségi vizsgálatot is kezdeményeznek a pártvezetőség eljárásai ellen - tudta meg a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


