"Határozott és szigorú lépések kellenek"
Dávid Ibolya: A résztvevők kétharmada az MDF-fel értett egyet
A parlamentben kétharmada van a gyávaságnak, ugyanakkor az Akadémián azoknak volt kétharmados többsége, akik egyetértettek az MDF-fel abban, hogy határozott és szigorú lépések kellenek - közölte Dávid Ibolya szombaton, a nemzeti csúcstalálkozó után az MTI-vel.
2008.10.18 18:26MTIA nemzeti csúcs bölcsebb volt, mint a Fidesz és az MSZP együttvéve - írta közleményében az MDF elnöke.
Dávid Ibolya a megbeszélésen egyéves válságkezelési programot javasolt, melynek részeként 2009-ben egy évre felfüggesztenék a 13. havi nyugdíjat, 2008-as szinten tartanák a közalkalmazotti és köztisztviselői béreket, a nyugdíjakat, a közszférában eltörölnék az idei jutalmakat, bónuszokat, felfüggesztenék a vállalkozásoknak adott vissza nem térítendő támogatásokat, a családi pótlékot pedig az egy főre jutó jövedelemhez kötnék.
A politikai bizalom visszaszerzésére a pártelnök azt javasolja, hogy 2008. november 1-től minden parlamenti képviselő, miniszter és államtitkár, továbbá a miniszterelnök és a köztársasági elnök havi fizetésének a felét magyar részvények vásárlására költse, és azt tegye nyilvánossá.
Így minden politikus saját zsebén keresztül is érdekelt lesz a válságkezelésben. Továbbá az Országgyűlés alkossa meg az új pártfinanszírozási törvényt, hogy radikálisan csökkenjen az évi legalább 200 milliárd forintos összeg, amely a korrupció miatt folyik el - tette hozzá.
Az MDF elnöke szerint a szociálliberális kormány által 2002-ben elfogadott, és a Fidesz által is megszavazott 100 napos program miatt indult el az ország olyan lejtőn, ami miatt most sokkal nagyobb bajban van, mint a környező országok.
Kapcsolódó írások:
- Szélesebb társadalmi és politikai szövetség kell - Véget ért a Nemzeti Csúcs
- Fodor: Újabb nemzeti csúcsra nincs szükség
- Gyurcsány: Szorosabb együttműködés, mélyebb átalakítási program kezdőhet
- Navracsics: Hiteles politikusokra, új politikára van szükség
- Lendvai: Komolyabb kiadáscsökkentésre van szükség
- Demján: Mélyreható reform nélkül az ország lemarad
- Boross: döntsön és intézkedjen a kormány - Medgyessy szerint szükség van nemzeti minimumra
- Veres: Fogadják el a pártok a közpénzügyi csomag módosítását
- Áder: Nincs döntési kompetenciája a fórumnak
- Semjén: fogjunk össze a megszorítások és a bérbefagyasztás ellen
- Simor: a jóléti kiadások csökkentésére is szükség van
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


