Oszlatnák az országgyűlést
Fidesz-támogatás a budakalásziak aláírásgyűjtéséhez a parlament feloszlatására
A Fidesz is támogatja a budakalászi polgári körök parlament feloszlatására indított aláírásgyűjtési akcióját - erről Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője beszélt kedden az MTI-nek.
2008.10.14 14:34MTIA keddi Magyar Hírlap írt arról, hogy több tucat civilszervezet és közéleti személyiség után a Fidesz is úgy döntött, hogy csatlakozik a parlament önfeloszlatását célzó, a Budakalászi Polgári Körök Szövetsége által indított aláírásgyűjtési akcióhoz. Szijjártó Péter erről azt mondta: az emberek álláspontja teljesen egyértelmű, minden felmérés szerint az előre hozott választásokban látják a megoldást az ország problémáira.
Közölte: a Fidesz mindig az emberek oldalára állt, például a szociális népszavazás vagy kettős állampolgárságról szóló népszavazás esetében, és így van ez most is. A Magyar Hírlap azt írta: az eredeti ötletet adó Fricz Tamás politológus szerint a Fidesz támogatása újabb jelentős lökést adhat az akciónak, amelyben már eddig is több tízezer aláírás gyűlt össze. A kezdeményezők üdvözölték az ellenzéki párt támogatását. A civilek azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, mert szerintük csak a parlament önfeloszlatásával és új választások kiírásával lehet kikerülni a jelenlegi morális, politikai és gazdasági válságból.
Az állampolgároknak pedig csak az aláírásgyűjtés maradt eszközül, hogy nyomást gyakorolva a parlamentre, kikényszerítsék ezt a döntést az Országgyűléstől. Fricz Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság kedden kezd tárgyalni arról a népi kezdeményezésről, amelynek ugyanez a célja. Az Országos Választási Bizottság még májusban hitelesítette a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét. A politológus elmondta: ha az Ab zöld utat ad, akkor a két akció összeérhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06