Lapszemle
Kevesebben mentek nyugdíjba
A korkedvezmények eltörlése és az egyéb szigorítások következtében jelentősen csökkent az elmúlt két évben a nyugdíjba vonulók száma.
2015.04.14 07:41MTIA Magyar Nemzet keddi számában az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatait idézve azt írta: míg 2012-ben egy év alatt 75 ezer ember ment nyugdíjba, addig 2013-ban 62 200, tavaly pedig már csak 50 ezer volt az öregségi nyugdíjba vonultak száma.
Az elmúlt öt évben 87 ezerrel csökkent az öregségi nyugdíjasok száma, amely az idén januárban 1 millió 995 ezerre csökkent.
A nyugdíjba vonulók számának csökkenése a férfiakat jobban érinti a nőknél, tavaly az új nyugdíjasok közül 35 ezer volt nő és mindössze 14 ezer férfi. A lap szerint ennek egyik oka, hogy a korengedményes nyugdíjazás eltörlése inkább a férfiakat érintette, mint a nőket, illetve a nőknél a csökkenést enyhítette a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíj lehetősége a nyugdíjkorhatár elérése előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:49 Videón, ahogy szétzúzza egy izraeli tank az 'I LOVE GAZA' táblát Rafahban
- 14:31 Busz zuhant a folyóba Szentpéterváron - életeket követelt a baleset - videó
- 13:22 Ukrajna egy 'korrupt sz?rfészek' - mondta Boris Johnson volt tanácsadója
- 12:20 Újabb repülőgép-baleset árnyékolja be a Boeing vizsgálatát
- 11:36 Energiaügyi Minisztérium: hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók
- 10:35 Kajak-kenu vk - Négy magyar érem, közte egy arany szombaton délelőtt
- 9:32 Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06