Jogerősen
Felmentették Balmazújváros volt polgármesterét
Jogerősen felmentette Gál István korábbi SZDSZ-es balmazújvárosi polgármestert és két másik vádlottat kedden a Debreceni Ítélőtábla a nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól, amelyet egy útépítéssel kapcsolatban emeltek ellenük. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék első fokú ítéletét.
2014.10.14 15:30MTIAz elsőrendű vádlott 1998 és 2006 között volt a hajdú-bihari város polgármestere. A másodrendű vádlott a vádiratban szereplő események idején az önkormányzat jegyzői feladatokat ellátó aljegyzője, a harmadik vádlott pedig egy többségében önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetője volt. Egy csatornázási és útépítési beruházással kapcsolatban vádolták meg őket hűtlen kezeléssel.
A vádirat szerint Gál István 2005 februárjában írta alá a 3,524 milliárd forint értékű beruházásra a kivitelezési szerződést. Azt, hogy az út helyreállítására mennyi pénzt fordít a kivitelező, a szerződésben nem rögzítették. A fővállalkozó azonban rosszul mérte fel a beruházás várható költségeit, többe kerültek a víztelenítési munkálatok és a vártnál nagyobb mértékben károsodtak az érintett utak.
Több szerződés megkötése után az útépítést végül három cég közösen végezte el 2006-ban. Amikor kiderült, hogy elköltötték az eredetileg tervezett összeget, Gál Istvánt tájékoztatták arról, hogy még nettó 53 millió forint hiányzik a befejezéshez.
A koordinációt végző cég felhatalmazást kért a munka folytatására és arra, hogy a többletköltség erejéig módosítsák az alapszerződést. A polgármester és az aljegyző a folytatásra adott utasítást, a képviselő-testület összehívása nélkül.
A két vádlott pénzátcsoportosítással próbálta összeszedni a hiányzó összeget, amely végül 66 millió forint lett.
Az ítélethirdetéskor elhangzott, hogy kétséget kizáró módon nem állapítható meg, miért nőttek a beruházás költségei, de ebben az előre nem látható, szélsőséges időjárási körülményeknek is szerepük lehetett.
A bíróság álláspontja szerint az önkormányzatok esetében nem szokatlan dolog a pótmunkák költségének biztosítása. A vádlottak nem láthatták előre, hogy többletköltségek fognak felmerülni.
A bíróság szerint a szándékos elkövetés nem állapítható meg, így a hűtlen kezelés vádja sem. Nem állapítható meg továbbá, hogy kötelezettséget szegett volna bármely vádlott, valamint az sem, hogy a polgármester hatáskört vont volna el a képviselő-testülettől.
A bíróság végül a három vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette a vád alól, és ezt a döntést emelte jogerőre kedden a Debreceni Ítélőtábla.
Kapcsolódó írások:
- Kerékpárost gázoltak halálra Balmazújvárosnál
- Gázolás miatt áll a vonatforgalom Hortobágy és Balmazújváros között
- Hortobágyi veszélyes hulladék - állami segítségre van szükség
- Vesztegetési gyanú: a balmazújvárosi polgármester a nyomozás lezárultáig nem kommentálja
- Rendőrségi eljárás a balmazújvárosi önkormányzatnál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06