Önkéntesek építették
Speciális játszótér Kisvárdán
Sérült és ép gyermekek által egyaránt használható speciális játszóteret építettek önkéntesek Kisvárdán, a cél a fogyatékkal élő gyermekek integrációjának segítése.
2014.10.10 18:36MTIAz építést támogató GE Hungary Kft. Kisvárdai Fényforrásgyár közleménye szerint a városháza mögötti területen, több mint száz önkéntes segítségével felépített játszótér Kisvárda város önkormányzata, a GE Hungary Kft. Kisvárdai Fényforrásgyár, a Budapest Bank helyi fiókja, valamint a Sérült Gyermekekért Alapítvány összefogásával, a szervezetek pályázati forrásaiból, valamint további anyagi hozzájárulásokból valósult meg.
A szervezetek önkéntesei vállalták a teljes kivitelezést a csaknem 200 négyzetméteres falfelület festésétől kezdve a rajzok elkészítésén át egészen a kertrendezésig és a játékok elhelyezéséig - emelték ki.
Az új játszóteret Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jelenlétében avatták fel, aki szerint a sérült gyermekek és családjaik példamutató módon néznek szembe a helyzetükből adódó kihívásokkal, azonban nekik is szükségük van a közösségen belüli el- és befogadásra.
Ennek az új közösségi térnek a megnyitásával tovább erősödik a fogyatékkal élő gyermekek integrációja a társadalomba - idézték a tárcavezetőt a közleményben. A GE a gyerekek számára rajzpályázatot is hirdetett, amelynek legfőbb üzenete az elfogadás volt a játékon keresztül a sérült és ép gyerekek között.
A felhívásra csaknem 150 rajz érkezett a kisvárdai iskolákból és óvodákból, valamint a szervezeteknél dolgozó szülők gyermekeitől. A játszótér átadása után a résztvevők közösen fát ültettek, majd kihirdették a rajzpályázat eredményeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06