Toroczkai László lett
Megvan Ásotthalom új polgármestere
Toroczkai László nyerte az időközi polgármester-választást a Csongrád megyei Ásotthalmon vasárnap.
2013.12.16 00:07MTIToroczkai László, aki a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, függetlenként indult a településvezetői székért.
Ellenfele az eddigi polgármester, Petró Ferenc volt, aki 2010-ben a Fidesz-KDNP színeiben nyert, most függetlenként indult.
Turbucz Marietta helyettes jegyző az MTI-nek elmondta: a helyi választási bizottság hivatalos tájékoztatása szerint Toroczkai László 71,5-28,5 százalékos arányban nyert a csaknem 4000 lakosú községben. A vasárnapi időközi választáson 1264-en adtak le érvényes szavazatot, ez 37,4 százalékos részvételi arány.
Toroczkai László a bejelentést után követően azt elmondta, az első lépések között stabilizálni kell a költségvetést és helyre kell állítani a közbizalmat. Azt ígérte, hogy minden lépést a település lakóival közösen hoznak majd meg. Arról is beszélt, polgármesteri fizetéséből csak a minimálbérnek megfelelő részt veszi föl, a többit a község fejlesztésére ajánlja.
Az időközi választáson 13 képviselőjelölt indult. Az új, hattagú képviselő-testületből ketten a korábbi testületben is dolgoztak.
Az ország ötödik legnagyobb községében azért tartottak választást, mert a képviselő-testület feloszlatta magát október elején, ugyanis a folyamatos viták megnehezítették a működését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06