De kevesebben is születtek
Mérséklődött a népesség természetes fogyásának üteme
Visszaesett a népesség természetes fogyásának üteme. Az év első négy hónapjában 5,8 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2012 ugyanezen időszakában, a halálozások száma 5,1 százalékkal csökkent.
2013.06.19 09:24MTIAz év első négy hónapjában 27 453 kisbaba született, ami 1687-tel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában. A halálozások száma 44 550 volt, 2373-mal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményében.
Mint írták, a szökőnaphatástól megtisztított születésszám-csökkenés 5, míg a halálozások számának csökkenése 4,2 százalék volt. A KSH szerint a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött és a 2012. január-áprilisi 17 783-mal szemben 2013 első négy hónapjában 17 097 főt tett ki. A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idei év első négy hónapjában ismét csökkenést mutatott - olvasható a közleményben.
Az áprilisi 5,9 százalékos emelkedéstől eltekintve az év valamennyi hónapjában kevesebb házasságkötést regisztráltak, mint egy évvel korábban. Összességében 2013. január-áprilisban 6006 házasságot kötöttek, ami 215-tel, 3,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és hosszú idő óta a legalacsonyabb érték, amit az első négy hónapban anyakönyveztek.
A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított száma 2,8 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakától - írták.
Kapcsolódó írások:
- Kitüntetéseket oszt a Királynő: Mr. Bean és Adele is a megtiszteltek között!
- 116 évesen elhunyt a világ legidősebb férfija
- Magyar születésű izraeli művész lesz Lendva díszpolgára
- Túlzott deficit - a DK szerint csak névleges az egyensúly
- Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
- Klampár Tibor 60 éves - szűk körű ünnepség a szövetségben
- Születésnapjukon is az út mentén dolgoztak az ikerprostik
- Ottlik-emléknapok lesznek születésének 101. évfordulóján
- "Szabadnapot" vett ki II. Erzsébet a 87. születésnapjára
- Péntektől kezdve 116 éves a világ legidősebb embere
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06