Születésnapi ajándék?
Túlzott deficit - a DK szerint csak névleges az egyensúly
"A névleges egyensúly ára, hogy a kormány felélte hárommillió ember nyugdíjcélú megtakarításait, illetve, hogy a kormány különadók kivetésével pótolta az egykulcsos adó révén kiesett bevételeket."
2013.05.29 15:11MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével "ajándékozta meg harmadik születésnapjára az Orbán-kormányt". Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: "Orbán ünnepel, a magyarok millióinak azonban nincs rá oka".
A DK álláspontja szerint az Európai Bizottság egyszerű mutatókon méri az államháztartás állapotát, és ezek a mutatók 3 százalék alatti hiányt mutatnak, csakhogy itt névleges egyensúlyról van szó, amely "leplezi a súlyosbodó feszültségeket".
Bauer Tamás úgy véli: a névleges egyensúly ára, hogy a kormány felélte hárommillió ember nyugdíjcélú megtakarításait, illetve, hogy a kormány olyan különadók kivetésével pótolta az egykulcsos adó révén kiesett bevételeket, amelyek a növekedésben kulcsszerepet játszó nagyvállalatokat terhelték. Emiatt Magyarországon nincs növekedés, az előttünk álló években nem bővülnek a költségvetés forrásai, tehát nem lesz mód az állam fejlesztési és szociális feladatainak finanszírozására. Ez hosszú éveken át okoz majd súlyos hiányt rászoruló honfitársaink megélhetésében.
A DK szerint a névleges egyensúly ára az is, hogy a kormány olyan jóléti kiadások megnyirbálásával csökkentette a kiadásokat, amelyek veszélybe sodorták az oktatást, az egészségügyet, a munkanélküliek és a rokkantak ellátását. Ez már ma is súlyosan veszélyezteti magyarok millióinak egészségét, és a következő évtizedek Magyarországának felkészültségét a huszonegyedik század mind nehezebb kihívásaira.
Az Európai Bizottság szerdán közzétett ajánlásában jelentette be, hogy a Magyarország ellen 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának.
Kapcsolódó írások:
- Túlzott deficit - további négy ország is mentesülhet
- Kilenc év után - elbúcsúzhatunk a túlzott deficittől
- Túlzott-deficit: Andor szerint megszűnhet az eljárás
- Orbán: délután végre elismerést kap a magyar gazdaságpolitika
- Varga: nagy eséllyel elég lehet a költségvetési zárolás
- Elemzők: valószínűsíthető a túlzottdeficit- eljárás megszüntetése
- Orbán Brüsszelben: ki kellene kerülnünk a deficiteljárás alól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


