Több bűncselekmény miatt is
Vádemelés a hummeres rendőrgázoló ellen
Hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, és egyéb bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Thomas Robert B. ellen, aki 2012. október 11-én elgázolt egy vele szemben intézkedő motoros rendőrt Apátfalván. A rendőr belehalt sérüléseibe.
2013.05.31 14:30Havariapress
A Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya a mai napon emelt vádat Thomas Robert B. osztrák állampolgár ellen a Szegedi Törvényszék előtt.
A férfit hivatalos személy ellen elkövetett emberöléssel, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal, valamint közúti veszélyeztetéssel vádolják.
A 34 éves osztrák férfi erdélyi terepjárós túráról érkezett Magyarországra 2012. október 11-én kora délután. A négy terepjáróból álló konvojt rendőrök állították meg nem messze a határtól, gyorshajtás miatt. A Hummert vezető osztrák férfi azonban faképnél hagyta a rendőröket, elhajtott terepjárójával.
A rendőrök üldözőbe vették a konvojt, majd mortoros rendőrök is bekapcsolódtak az üldözésbe. Az osztrák sofőr egyiküket megpróbálta fellökni, járművét nekikormányozta. Az egyik motoros rendőr, a 34 éves Kenéz Imre a Hummer elé került, majd Apátfalva belterületén leállította kétkerekűjét, elállva a terepjárós útját.
Az osztrák férfi lelassított, lehúzódott, de egy pillanat múlva ismét gázt adott, s keresztülhajtott a rendőrön és járművén. A rendőrnek nem maradt ideje félreugrani, a többtonnás terepjáró maga alá sodorta, kórházba szállításakor belehalt sérüléseibe.
Kapcsolódó írások:
- Rendőrgázolás - június végéig meghosszabbították az osztrák hummeres előzetesét
- VIDEÓ: gázspray-vel vakították el a hummeres sofőrt?
- Hummeres ámokfutó: egy makói férfi segített ártalmatlanná tenni
- Hummeres ámokfutás - kábítószert fogyaszthatott az osztrák gázoló
- Az utolsó jégpályákat is bezárták a Balatonon
- Szolnokon már veszélyes a jég - csak óvatosan a Hummerekkel!
- Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
- Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
- Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
- A GM felszámolja a Hummer márkát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


