Akár életfogytiglant is kaphat
Hummeres ámokfutás - kábítószert fogyaszthatott az osztrák gázoló
Kábítószert fogyaszthatott az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőrt csütörtök délután Apátfalván.
2012.10.12 09:30MTIEzt Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője közölte péntek reggel az MTI-vel.
A szóvivő elmondta: a vélhetően ópiát- és morfinszármazékok hatása alatt álló gázoló csütörtökön nem volt kihallgatható állapotban, várhatóan pénteken gyanúsítják meg. A férfival szemben a hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette merül fel, ami az egyik legsúlyosabban büntetendő bűncselekmény, 10-től 20 évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható érte. Emellett a közúti közlekedés veszélyeztetése is felmerül vele szemben.
Fazekas Géza az MTI-nek beszámolt arról is, nagyban segíti a nyomozást, hogy az eseménysort a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették.
A Belügyminisztérium hősi halottjává nyilvánította a halálra gázolt Kenéz Imre rendőr törzszászlóst, és posztumusz rendőr hadnaggyá nevezte ki Pintér Sándor belügyminiszter.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy osztoznak a család fájdalmában, és a szervezet valamennyi épületére kitűzik a fekete zászlót.
Kenéz Imre a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának forgalomellenőrző alosztályán dolgozott.
Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön a helyszínen elmondta, hogy a rendőrök 12:45-kor közlekedési ellenőrzést végezve akartak megállítani négy terepjárót. Az egyik Hummer vezetője azonban megpróbált elmenekülni. Egy motoros rendőr - mint utóbb kiderült, Kenéz Imre - utána indult, megelőzte, és meg akarta állítani a Hummert, a terepjáró azonban elütötte őt. A rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


