Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Jó ideig tartott a műszaki mentés a balatonakarattyai strandnál, ahol hétfő este beszakadt a jég két terepjáró alatt; az egyik járművet kedden délre sikerült partra vontatni.
2012.02.07 17:33MTIA balatonalmádi rendőrkapitányság korábban azt közölte, hogy két Hummer terepjáróval fiatalok mentek a Balaton jegére, időközben azonban kiderült, hogy az autókban hét, negyven év körüli ember ült.
A kapitányság hivatalvezetője, Váradi Piroska elmondta, hogy a járművekben tartózkodóknak sikerült partra evickélniük, majd a balatonalmádi rendőrkapitányság munkatársai szállították őket meleg helyre. A terepjárókat egy balatonfűzfői vállalkozó speciális eszközökkel vontatja a partra.
Az autókat vezető két ember ellen jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt szabálysértési eljárás indul. Egyrészt járművel mentek a jégre, másrészt sötétben tették azt.
Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjének tájékoztatása szerint az eset hétfő este 19 óra körül, vagyis sötétben történt. A parttól 30 méterre 10-15 centiméteres jég szakadt be a két terepjáró alatt, s a járművek 80-100 centiméteres vízbe merültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


