Felháborítónak érzik
Az LMP betiltaná a közpénzből fizetett állami kommunikációt
Schiffer András törvényjavaslatban kezdeményezi a közpénzből finanszírozott állami propaganda tiltását.
2013.03.04 15:26MTIEmlékeztetett arra, hogy a Miniszterelnökség két céggel kötött áfa nélkül összesen 700 millió forint értékű vállalkozási keretszerződést idei és jövő évi kommunikációs feladatainak ellátására. A 2014. május 31-éig hatályos kontraktus lehetőséget ad arra, hogy többletigények esetén 495 millió forint plusz áfával megemeljék a keretösszeget.
Schiffer András hozzátette, hogy a 2010-es költségvetésben a Bajnai-kormány 400 milliót különített el propagandacélokra, de az LMP már azt is sokallta. Felháborítónak érzik, hogy "közpénzből a mindenkori kormánypárt a saját dicsőségét hirdesse" - mondta.
Schiffer András ismertette: olyan törvényjavaslatot terjeszt be, amelyik szerint a kormányzati vagy az önkormányzati költségvetésekből csak akkor lehet reklám és kommunikációs célokra pénzt fordítani, ha az állampolgároknak más módon nem biztosítható a segítség jogaik gyakorlásához vagy kötelességeik teljesítéséhez. Ezzel párhuzamosan a büntető törvénykönyvet is kiegészítené azzal, hogy az előírás megszegése bűncselekménynek minősül.
A politikus az alaptörvényt is módosítani javasolja, hogy a pártoknak nyilvánossá kelljen tenniük bevételeik forrását és azok felhasználását. Schiffer András az alkotmányban azt is rögzítené: a választásokon jelöltet állító szervezetek kivételével semmilyen más közpénzből gazdálkodó szerv nem folytathat a választók befolyásolására alkalmas kampánytevékenységet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


