Az olajszőkítési ügyleteiről elhíresült P. Tamás
Szocialista megbízás egy bűnözőnek?
Terhelő információk gyűjtését és gyártását vállalta a Fidesz vezetőiről az olajszőkítési ügyleteiről elhíresült P. Tamás. Az olajmaffiózóval a polgári elhárítás akkori vezetője, Laborc Sándor a Gyurcsány-kormány titokminiszterének,Szilvásy Györgynek a kérésére teremtett kapcsolatot.
2013.01.17 07:42HavariapressA Heti Válasz értesülései szerint a tengerentúlon őrizetbe vették P. Tamás egyik bizalmasát, az évek óta körözött Klivinyi Zoltánt.
Gyűjtsön és gyártson a Fidesz vezetőire nézve terhelő információkat - a Heti Válasz értesülései szerint ezt a feladatot kapta a Gyurcsány-kormány hivatali ideje alatt a jelenleg három, a kilencvenes években elkövetett leszámolás felbujtójaként előzetes letartóztatásban lévő P. Tamás. Az Energol Rt. egykori igazgatójának Laborc Sándorral, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójával tartott kapcsolatáról a lap egyebek mellett azt közölte: hangfelvételek bizonyítják, P. Tamás vállalta, hogy részt vesz a Fidesz vezetőire nézve terhelő információk gyűjtésében, sőt gyártásában. Az olajmaffiózó a Heti Válasz információi szerint cserébe azt várta, hogy az állam szabaduljon meg a neki útban lévő - szerinte korrupt - rendőri vezetőktől.
Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, Laborc és P. Tamás legalább kétszer személyesen egyeztetett. Laborc az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt a rendhagyó egyeztetésekkel összefüggésben megpróbált mindent tagadni. A rendhagyó beszélgetésekről készült hangfelvételeket az az Alkotmányvédelmi Hivatalban (az NBH jugutóda) találták meg. Kiderült az is, hogy Laborc nem önállóan cselekedett, hanem hivatali felettesének, Szilvásy Györgynek, a Gyurcsány-kormány titokminiszterének kérésére ,,szervezte be" az éjszakai élet egyik legbefolyásosabb alakját. A P. Tamás-akció célszemélyei állítólag csak a Kósa Lajos-, Rogán Antal-, Lázár János-szintű pártvezetők voltak, bár - miként korábban a lap megírta - Laborc hivatali számítógépéről olyan ,,Ovi" és ,,Bajusz" nevű mappák is előkerültek, amelyekben Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról szóló adatsorok szerepelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


