Gyurcsányék az alvilággal szövetkeztek?
P. Tamás rettegett a kormányváltástól
A leszámolásos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott P. Tamás tartott a 2010-es kormányváltástól. Állítólag a Gyurcsány-féle csapat kémelhárítását vezető Laborc Sándornak elmondta, ha megbukik az MSZP, neki vége. A menekülőutakat kereső P. Tamás fideszes politikusokról is beszélhetett Laborcnak.
2012.12.11 07:18HavariaPressA Magyar Nemzet kormányzati forrásai szerint Gyurcsányék az alvilággal szövetkeztek. Hétfőn már a Népszabadság is igyekezett árnyalni szombaton megjelent információit, és P. Tamás környezetére hivatkozva közölte, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfinak semmi szüksége nem lett volna az egyik vezető MSZP-s politikushoz közel álló Vajtó Lajos közvetítésére, ha korrupt rendőrökről akart volna információt adni a titkosszolgálatoknak. P. Tamás még az ,,olajos" időkből több magas rangú volt titkosszolgálati vezetővel is szinte napi kapcsolatban állt, köztük olyanokkal is, akiknek nem okozott volna gondot az információk továbbítása közvetlenül Laborc Sándorhoz, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) akkori első emberéhez vagy bárki máshoz.
A szocialistákhoz közel álló napilap hétfőn egyébként terjedelmes cikkben taglalta, hogy mennyire bevett gyakorlat az alvilág és a rendvédelem együttműködése. A Népszabadság csupán egyetlen apróságról nem tesz említést. Nevezetesen arról, hogy a titkosszolgálatokat nem lehet pártpolitikai célokra felhasználni, így számos kérdést vet fel, hogy a Gyurcsány-kormány kémelhárításának vezetője és P. Tamás találkozóin fideszes politikusokról beszélgetett. A rendhagyó egyeztetésekről hangfelvétel készült, így az ott elhangzott állításokat le lehet ugyan tagadni, de sok értelme nincsen.
A lap kormányzati forrása hangsúlyozta, a Gyurcsány-féle csapat szövetkezett az alvilág egyes szereplőivel, és ennek bizonyítására idővel sor fog kerülni. Abból, hogy P. Tamás részéről Vajtó Lajos szervezte a találkozót, arra lehet következtetni, hogy a két férfi bizalmas viszonyt tartott fenn.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


