Gyermekgyilkosság
Felakasztotta a Jobbik a gyerekgyilkos bábút Kaposváron
Fáklyás felvonulást tartott hétfő este a Jobbik Kaposváron a halálbüntetés visszaállításáért.
2012.11.12 22:33MTIA mintegy 150-200 résztvevő a szombaton eltemetett 11 éves Szita Bence meggyilkolása miatt vonult az utcára.
A felvonulók a Hősök templománál gyülekeztek, onnan rendőri biztosítással a Kossuth térre mentek, ahol egy fából ácsolt akasztófán egy embernagyságú bábú lógott, nyakában táblával, melyen az állt: "gyerekgyilkos".
A rendezvény szónokai - Ander Balázs, a Somogy Megyei Közgyűlés tagja, Apáti István, a párt országgyűlési képviselője, valamint Murányi Levente, a Jobbik alelnöke - mindannyian a halálbüntetés visszaállítását követelték. Azzal kapcsolatosan, hogy a jelenlegi nemzetközi szerződések ezt nem teszik lehetővé, azt mondták: ezeket a szerződéseket vagy újra kell tárgyalni, vagy ki kell lépni az olyan szervezetekből, melyek ezt nem engedik meg.
Apáti István hangsúlyozta: "Emlékezni és emlékeztetni jöttünk, és felhívni a figyelmet arra, hogy egyszer, s mindenkorra le kell azzal a hamis illúzióval számolni, hogy gyenge büntetésekkel (...) hatni lehet azokra a bűnözőkre, akik a legaljasabb bűncselekmények elkövetésétől sem riadnak vissza."
Murányi Levente szerint azért kell visszaállítani a halálbüntetést, mert ez visszatartó erőt jelentene a bűnözőknek, a társadalom számára pedig biztonságérzetet adna.
Ander Balázs azt mondta, hogy "a Jobbik határozottan követeli a halálbüntetés visszaállítását, és az üdülőteleppé alakított börtönök valóban kegyetlen büntetést kimérő fegyintézetekké alakítását" - fogalmazott.
A mintegy kétórás rendezvény idején rendzavarás nem történt, rendőri beavatkozásra nem volt szükség.
Kapcsolódó írások:
- Élve temették el gyilkosai Szita Bencét
- A kaposvári gyermekgyilkosság - K. József is beismerő vallomást tett
- Szombaton temetik Kaposváron Szita Bencét
- P. Erika részletes beismerő vallomást tett
- Kormányhivatal segíti a meggyilkolt kisfiú nevelőapját
- A gyermekét lelövő férfi állapota miatt nem helyezhető előzetes letartóztatásba
- Életfogytiglant kért az ügyész a kiskunlacházi gyermekgyilkosság vádlottjára
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


