Abonyi gyermekgyilkosság
A gyermekét lelövő férfi állapota miatt nem helyezhető előzetes letartóztatásba
Mesterséges kómában van, ezért egyelőre nem tudják előzetes letartóztatásba helyezni azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfő hajnalban abonyi otthonukban lelőtte kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg .
2012.08.29 14:05MTIA Pest Megyei Főügyészség szóvivője Kállai Gábor elmondta, hogy az érvényes szabályok szerint a bűncselekmény elkövetését követő három napon belül, vagyis legkésőbb csütörtök hajnalig kellene előzetes letartóztatásba helyezni a gyanúsítottat, a döntést szerdára tervezték, de a férfi olyan állapotban van, hogy nem lehet vele kommunikálni.
A Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírója, valamint a megyei főügyészség egyik ügyésze szerdán ment volna ki abba a fővárosi kórházba, ahol a gyilkosság miatt őrizetbe vett férfi fekszik, hogy meghallgassák, s döntsenek előzetes letartóztatásáról - magyarázta a szóvivő - , de a férfi állapota miatt a látogatást elhalasztották.
Kállai Gábor közlése szerint a lányát hétfő hajnalban lelövő, majd fegyverét önmaga ellen fordító apát megoperálták, jelenleg mesterséges kómában van, vagyis nem lehet vele beszélni. Noha a férfi őrizetbe vételének háromnapos időtartama csütörtök hajnalban lejár, előzetes letartóztatását csak akkor kísérelheti meg a Budakörnyéki Bíróság, ha állapota ezt lehetővé teszi - fűzte hozzá a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
A rendőrség kedden vette őrizetbe a 43 éves férfit, akit tízéves gyermeke megölésével gyanúsítanak. Az apa hétfő hajnalban lelőtte gyermekét, majd magával is végezni akart, súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette.
A gyilkossággal gyanúsított férfit kedden ki tudták hallgatni, vallomásának részletei azonban nem publikusak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


