Több államtitkárral együtt
Az Országgyűlés alelnöke is tagja a Hungarikum Bizottságnak
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és több tárca államtitkára is tagja a Hungarikum Bizottságnak, amelynek legfőbb feladata a magyar értékek megőrzése, védelme és gyarapítása, a Hungarikum Jegyzékének teljessé tétele.
2012.11.10 19:23MTIA kormány szombaton honlapján tette közzé a 15 tagú bizottság névsorát. A bizottság elnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Vidékfejlesztési Minisztériumból (VM) a bizottság tagja még Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár is. Lezsák Sándor mellett az Országgyűlés által delegált másik tag Simicskó István kereszténydemokrata képviselő, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára is. Rajta kívül az Emmiből a bizottság tagja még L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.
A Nemzetgazdasági Minisztériumból Csizmadia Norbert tervezéskoordinációért felelős államtitkár, a Belügymisztériumból az önkormányzati helyettes államtitkár, Farkasné Gasparics Emese tagja a testületnek. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból pedig Csomorné Orbán Krisztina vezető tanácsos, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból pedig Kiss Eliza borjogász, eredetvédelmi szakértő segíti a bizottság munkáját.
A Fazekas Sándor elnökkel együtt összesen 15 tagú testületbe a minisztériumok, illetve az Országgyűlés képviselői mellé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia 1-1 tagot, míg a Magyar Állandó Értekezlet 3 tagot delegált a testületbe. A Hungarikum Bizottság október 18-án tartotta alakuló ülését a VM-ben.
A testületet a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról idén tavasszal - a VM által kidolgozott - elfogadott törvény hívta életre. Fazekas Sándor, a bizottság elnöke akkor újságíróknak hangsúlyozta: kiemelten fontos a magyar érdekek szempontjából az értékőrzés, az értékek védelme és gyarapítása.
A hungarikum törvény ezért magába foglalja a magyarság csúcsteljesítményeit, azokat az értékeket, amelyeket tizenegy évszázada az ország határain belül és kívül felhalmozott. A Hungarikum Bizottság működéséhez szükséges feltételeket a VM biztosítja, erre a célra 500 millió forint áll rendelkezésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06